Vágólapra másolva!
A General Motors brit márkája, a Vauxhall bemutatta új jelvényét, melyet először a júniusban érkező Vectra-utódon, az Insignián lehet majd látni.
Vágólapra másolva!

A több mint száz éves múltra visszatekintő Vauxhall autói manapság semmivel sem többek, mint átemblémázott és jobbkormányossá átalakított Opelek, de a szigetország lakói egy kicsit mégis a sajátjuknak érzik őket, mert a cég régen önálló autógyártóként lett ismert.

A Vauxhall történetének kilencedik emblémáját mutatta be nemrég, de a griffmadár továbbra is a vezető motívum benne. Ezt még egy 13. századi zsoldos katona, Fulk le Breant címeréről vette a cég, aki a királynak tett szolgálataiért földbirtokot kapott a Temzétől délre, London közelében. Az új embléma legnagyobb újítása, hogy eltűnik belőle a nyolcvanas évek óta használt piros szín, helyette a fekete és az ezüst dominál.

Forrás: [origo]