Vágólapra másolva!
Pantl Péter tavaly meglehetősen furcsa körülmények között megnyerte a Suzuki Swift Kupát, majd idén úgy döntött, nem indul a bajnokságban. Az okokról kérdeztük.
Vágólapra másolva!


Forrás: [origo]

Pantl Péter az élen, mögötte Farkas László és Szobi Balázs, a nagy vetélytárs


Pantl Péter 2003-ban kezdte a versenyzést, akkor még az Astra Kupa keretein belül folyó médiások táborát gazdagítva. Abban az évben megnyerte a médiások bajnokságát, majd évről évre egyre jobb eredményekkel bizonyította, hogy tehetséges versenyző, aki folyamatosan fejlődik. A Suzuki Swift Kupa első idényében nem minden sikerült úgy, ahogy elgondolta, de a 2007-es bajnokságban már nagyon kiegyensúlyozottan versenyzett, és végül egy kis közjáték után megnyerte a bajnokságot. Ezek után idén úgy döntött, nem indul.

"Tavaly meglehetősen furcsa körülmények nyertem meg a bajnoki címet, ami miatt van bennem egy rossz érzés. Gondolom, Szobi Balázsban is. Ettől függetlenül döntöttem úgy, hogy idén nem indulok a komplett bajnokságban, de egy-két futamon szeretnék. A Suzukit tavaly sikerült megnyernem, ami után már nem lenne fair idén is elindulnom, hiszen ez egy tehetségkutató kategória. A Clióval mehetnék, de ahhoz meg nem fűz olyan jó viszony, valahogy nem fekszik nekem ez a gép. Amióta versenyzek, a munkahelyi elfoglaltságaim mindig rányomták a bélyegét a versenyzésemre, ez alól csak tavaly sikerült egy kicsit függetleníteni magamat. Idén azonban már előre láttam, hogy még annyi időm sem lesz a versenyzésre, ezért inkább nem erőltetem, hiszen egy új autóval azért többet kellene foglalkoznom az ívekkel."

Nem csak Pantl hagyja el a Suzuki Kupát, hanem a kategóriába tavaly berobbanó és végül második helyig jutó Szobi Balázs is, aki a dakaros pályafutása mellett idén a kamionos pályaversenyzés felé vette az irányt.