Hummerben repülni

2008.04.18. 20:49

Szerdán a veszprémi lőtéren tesztelt a Közép-Európa Rally-ra készülő Hummer csapat, az eseményre az [origo] is meghívást kapott. A rendezvényen testközelből élhettem át, hogy milyen érzés alacsonyan szállni egy Hummerben.

Forrás: [origo]

A versenyautó valójában egy épített buggy, ezért is repül ilyen szépen
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!) 


Robby Gordon neve Európában még nem cseng olyan jól, mint Amerikában, ahol igazi szupersztárnak számít a motorsport világában. A 39 éves pilóta pályafutása során öt futamgyőzelmet szerzett a NASCAR-ban, kétszer pedig nyitott karosszériás, CART-autóban is nyert már. De nemcsak a zárt pályák érdeklik, hiszen már 1986-tól kezdve rendszeresen indul terepversenyeken, háromszor megnyerte a mexikói Baját, és ugyanennyi szakaszgyőzelmet szerzett már a Dakar ralikon is, pedig még csak háromszor indult. Első alkalommal, 2005-ben a gyári Volkswagen csapat versenyzője volt, és rögtön két szakaszgyőzelemmel hívta fel magára a figyelmet, végül a 12. helyen végzett. Egy évvel később már Hummerben láthattuk a sivatagi száguldásban, de a versenyt egy műszaki hiba miatt fel kellett adniuk. Tavaly is a Hummer H3-assal indult, ismét szerzett szakaszgyőzelmet, összesítésben pedig az előkelő 8. helyet szerezte meg.

Forrás: [origo]

Ez a versenyautó már a harmadik generációs H3. Robby büszke is rá
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!) 


Ennek tudatában természetesen nem volt kérdés, hogy időt szakítunk-e a veszprémi teszt megtekintésére. Miután nagy nehezen megtaláltuk a veszprémi lőteret, még vagy egy órát kellett várnunk a Team Dakar USA csapat érkezésére. A csapat külsőségeit tekintve messze van a Mitsubishi és a Volkswagen gyári alakulataitól, mindössze egy Hummer H1 szervizautóval, és egy kamionnal érkeztek, a két versenyautó saját lábán jött Párizsból. A szerelők mintha csak egy metálzenekar road-jai lennének, fekete, kapucnis pulóverben, és hátrafordított baseball-sapkában lődörögtek az autók körül, legnagyobb feladatuk a teszt előtt egy városi tankolás, és egy kerékcsere volt. Ez utóbbi egyébként kifejezetten egyszerű mutatvány, ugyanis az autó aljából két cső emelkedik ki gombnyomásra, amelyek könnyedén emelik meg a két tonnánál is nehezebb szörnyetegeket. Ekkor már csak le kell cserélni a 15 colos felnikre húzott, de legalább egy méter átmérőjű versenygumikat. A futómű beállításával nem nagyon törődtek, mert mint elmondták, az itteni terep nagyon hasonlít a mexikóihoz, arra pedig már komplett beállításokat tudnak. A Hummer tankja egyébként kereken 100 gallonos (378 liter), ez kímélő üzemmódban, gyorsaságik közötti etapokon 800 kilométeres hatótávra is elég, de versenykörülmények között természetesen jócskán lerövidül a megtehető út hossza. Mindenesetre a veszprémi benzinkút készletei alaposan megfogyatkoztak a Hummerek tankolása után, mert több mint 300 literrel feltankolva mentek vissza a lőtérre.

Forrás: [origo]

Nem sok dolga volt a szerelőknek a két egyforma autóval a veszprémi teszten
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!) 


A két versenyautó egyébként csak nevében hasonlít az utcai Hummer H3-asra, még csak nem is összkerék-meghajtásúak, a hátul elhelyezett motor csak a hátsó kereket hajtja meg. Ez nem azért van, mint a Schlesser buggy-k esetében, hogy könnyebb legyen az autó, hanem azért, hogy megbízhatóbbá és fordulékonyabbá váljon a Hummer. Irdatlan méretű lengőkarokat és lengéscsillapítókat találunk elöl és hátul, a kerekek menet közben akár fél méteres utat is bejárhatnak függőlegesen a kerékjáratokban. Az egész gép alapja egy igen masszív csőváz, ebbe szerelik be a GM Racing által tuningolt, 6-700 lóerős, hétliteres V8-ast. A szerelők elmondták, hogy Amerikában, ahol enyhébb a szabályozás, 900-1000 lóerős motorral is mennek; annak már ahhoz is elég az ereje, hogy gázadásra a hátsó kerekeire állítsa az autót, és ott is tartsa, amíg le nem forog az adott sebességfokozat, valahogy úgy, ahogy a motorosok egykerekeznek. A kevlárból készített karosszéria csak a szponzorpénzek miatt hasonlít az utcai Hummerre, aerodinamikai tesztelését a GM sportrészlegének szélcsatornájában végezték.

Előző
  • 1
  • 2
Következő