Régen látott nagy csata a nagy túraautóknál

2008.04.19. 21:37

Rácz István és Walter Csaba egy fél versenytávig hozta azt, amit egy ilyen kategóriában várnánk, nagyszerűen csatáztak az első helyért. Végül Rácz győzött Walter és Bódis Kálmán előtt.

Forrás: [origo]

Walter első porschés időmérőjét megnyerte, de a futamon már nem bírt Rácz Istvánnal


A szombati versenynap két legvártabb versenye a Seat és nagytúraautósok küzdelme volt. Ez utóbbiban feltűnt három új Porsche, amelyek közül Walter Csaba egyből az első rajtkockából indulhatott. A fokozatosan száradó pálya igen érdekes versenyt hozott.

A rajt rendben lezajlott, Walter Csaba megtartotta az első helyét, mögötte Rácz állt továbbra is a második helyen. A harmadik körben Walter és Rácz kisebb csatába kezdett, egészen a hetedik körig előzgették egymást, miközben mindenkit maguk mögött hagytak. Sajnos a végére szétrázódott a mezőny, Waltert hatalmas hátránnyal Bódis Kálmán követte. A negyedik helyről rajtoló Perényi Zoltánt Keskeny László és Szamosvári Béla is megelőzte, így visszaesett a hatodik helyre.

Forrás: [origo]

Rácz a csapatvárakozásoknak megfelelően nyerte az első futamot, és a következőt is az élről várhatja


A délutáni időmérőn már nem sokat változott a helyzet, hiszen Rácz magabiztosan győzött, Walter a második, Bódis a harmadik. Perényi ezúttal nem ment olyan jól, de a Porschéktól holnap is nagyszerű verseny várható.

A kistúrásoknak csak egy időmérője volt ma, ezen a legjobbnak Walterné Dancsó Adrienn bizonyult, megelőzve Mohácsi Ákost és Dinka Róbertet. Zentai Sándor - aki tegnap megszerezte a pole pozíciót - ma csak az ötödik lett. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő