Gál Szabolcs visszatért a Clio Kupa trónjára

2008.04.20. 19:21

Gál Szabolcs nyerte meg a Clio Kupa idei második futamát. Gál a lekörözéseket kihasználva előbb Déri Tamást, majd Déri Andrást is megelőzte.

Forrás: [origo]

Ez a négyes mindkét nap látványos versenyt kerekített a nézőknek

A Clio Kupa időmérő edzése cudar körülmények között zajlott, így a szerencse azoknak a pilótáknak kedvezett igazán, akiknek volt némi "jártassága" esős pályán.

A rajtot követően Vida János meg tudta védeni pole pozícióját, Déri András előtt, azonban Déri Tamásnak már nem sikerült harmadik helyének megőrzése Gál Szabolccsal szemben. A második körben Vida Jánosnak sikerül kicsit meglógnia a többiek elől, Kontra György az utolsó helyről rajtolva, ekkor már a hetedik pozícióban versenyzett. Gál Szabolcs visszacsúszott a negyedik helyre, Déri Tamás mögé.

A harmadik körben Vida még inkább leszakította mezőnyt, de nem sokáig örülhetett ennek, ugyanis műszaki hiba miatt a verseny feladására kényszerült. Déri András vette át a vezetést, ekkora már ő is összekovácsolt egy kis előnyt.

Hármas csata bontakozott ki a bronzos helyért Gál Szabolcs, Déri Tamás és Solti Attila között. Néhány körrel a vége előtt Déri András, Gál Szabolcs, Déri Tamás, Solti és Vizin az első öt helyezett. Pár kanyarral később viszont Vizin a bokszutcába hajtott, majd újra a pályára ment. A verseny végén Gál Szabolcs jól használta ki a lekörözéseket, így ő ugrott be az első helyre Déri András és Tamás elé. Ők így hárman szinte egyszerre értek be a célba, mögöttük Solti Attila, Vinnai Balázs és dr. Korn Sándor végzett.

Előző
  • 1
  • 2
Következő