Új fiúk győztek a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
A gyorsasági országos bajnokság második napján Rácz István a nagy túraautóknál duplázni tudott, de a kistúra és a formaautó kategóriában már új győztest avattak.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Walter Csaba kapta el a legjobban a rajtott, de végül az itt még harmadik helyen látható Rácz István nyert a Silver Stinggel


Akárcsak szombaton, vasárnap is Walter Csaba és Rácz István csatározásáról szólt a versenyfutam. Walter ismét jól elkapta a rajt pillanatát, a kör végére már 1,3 másodperces előnyt gyűjtött be. A második és harmadik körben Bódis és Szamosvári harmadik helyért folytatott küzdelmének lehettünk tanúi, amiből végül Bódis került ki győztesként.

A hatodik körben megkezdődtek a lekörözések. Szamosvári autója lelassult, így visszaesett a hatodik helyre. Walter és Rácz csatározása a hetedik körig tartott, amikor Rácz az élre állt, majd a következő körben már 2,599 másodperccel utasította maga mögé legnagyobb ellenfelét. A hátralévő körökben a sorrend nem változott: Rácz mögött továbbra is Walter és Bódis foglalták el a dobogós helyeket. Mögöttük előbb Fekete csúszott ki a pályáról a fűre, majd Szamosvári autója állt meg egy pillanatra, de mindketten eljutottak a célig.

Igol Nagy túraautók II. futam hivatalos végeredmény:
1. Rácz István (Silver Sting, F+3,5) 27:02,890
2. Walter Csaba (Porsche 911, F+3,5) + 11,170 mp
3. Bódis Kálmán (Porsche 996, F+3,5) + 54,423 mp
4. Perényi Zoltán (Porsche 911, F+3,5) + 1:13,284 perc
5. Fekete Krisztián (Porsche 996 RS) + 1:27,313 perc
6. Szamosvári Béla (Porsche 911, F+3,5) + 2:17,904 perc

Bódis Kálmán: "Volt egy motorgenerál, füstöl, örülök, hogy ilyen időket tudok vele autózni. A tapasztalatom viszont ezeket már kompenzálja. Nem tudom, mennyire kiszámíthatatlanok ezek az új pilóták, rengeteget hibáznak, Szamosvári kétszer is elhagyta előttem a pályát, alig tudta összeszedni az autót. Én végig íveken autóztam, nem is az, hogy adott helyet, hanem csináltam magamnak, hamarabb kigyorsítottam, kitoltam a féktávot, és már ott is voltam. Kicsit részt vettek az oktatásban."

Rácz István: "Izgalmas volt a futam. A rajtnál vigyáztam a féltengelyre, nehogy eltörjön, vagy valami, szépen rajtoltam, hogy végig bírja a kocsi. Kicsit nehézkes volt a felzárkózás, de arra számítottam, Csabi fáradni fog, én meg egyre gyorsabb leszek, így nem lehet túl nagy probléma. Ez így is volt, jócskán ott tudtam hagyni, végül egy laza versenyt tudtam összehozni. Gondoltam, van 14 körünk arra, hogy megvívjuk a csatánkat. Csabi autója az egyenesekben gyorsabb, én pedig rövidebb féktávot veszek. Az autó még további fejlesztésen fog átesni, bízunk benne, hogy pár másodpercet le tudunk faragni az időkből."

Fekete Krisztián: "Nem nagyon lehet a '97-es Porschékkal felvenni a versenyt, borzasztó gyorsak. A rajtnál úgy mentek el mellettem, mintha állnék. Szerencsére tudtam tartani a magam kis helyét. Az utolsó előtti körben volt egy kalandom, elfékezésem. Ott utolértek, de végül meg tudtam tartani a helyem, mert aki meg akart előzni, az hibázott a sikánban, így egy kis szerencsém is volt."

Walter Csaba: "A rajt meglepően jól sikerült. Ezzel az autóval még nem gyakoroltuk a rajtot sem, csak kitaláltam, hogyan fogom megpróbálni, de azt gondolom, jól belőttem, vagy a többiek maradtak a rajtrácson, nem tudom, de nagyon tiszta volt. Jót vívtunk körülbelül a verseny feléig, nagyon élvezetes, nagyon tiszta küzdelem volt, sosem értünk egymáshoz. Nem adtam meg magam, utána is próbáltam menni. Az autó beállításain még dolgozni kell, szokni kell a technikát, bízom benne, lesz ennél jobb is. Szolidabb beállítást szeretnék, amivel egyenletesen végig lehet menni."

Perényi Zoltán: "A tegnapi verseny kicsit vizes volt, de ott is elmelegítettem a gumit, meg itt is. Még tanulnom kell, hogyan kell ezzel az agresszív döggel menni. Amikor kipörögtek előttem, az egy pozíciót jelentett, a másik már a rajtnál megvolt, mert a többiek nagyon rosszul fordultak. Sikerült elfordulnom úgy, hogy már ötödik voltam. Többnyire légüres térben autóztam, csak az időkre kellett figyelnem. Az autó folyamatosan meglepetést okoz, ahogy az ember belejön, úgy jön rá a kis titkaira, megpróbálom ezeket feltárni, és jobban kezelni."

Szamosvári Béla: "Két megpördülésem volt. Az elsőnél kicsit hamarabb történt a kigyorsítás, és elmelegedett a gumi, ott pörögtem egyet, de az nem lett volna nagy gond. Az utolsó körben pörögtem a sikánnál, amikor Krisztián mellett elmentem, de furcsa mód a sikán másik kanyarjában hirtelen elém tolta az orrát, gyakorlatilag kivezetett a pályáról. A rajtot jól elkaptam, de nem akartam kakaskodni, az első három-négy körben ott voltam velük, de elmelegedett a gumim, és ez volt a fő gond. Mivel ez volt az első komoly versenyem száraz pályán, ezért meg vagyok elégedve. Eddig csak elsőkerekes autókkal mentem, ez pedig 100 lóerővel több mint a Seat, amivel tavaly mentem. De mindenképpen nagy élmény."