Itt a legerősebb Cayenne

Vágólapra másolva!
Az ázsiai és kelet-európai piacokon olyan jelentős a kereslet a bivalyerős SUV-k iránt, hogy a Porsche elkészítette a Cayenne második generációjának legerősebb, Turbo S változatát. Az 550 lóerős modell idén augusztusban jelenik meg.
Vágólapra másolva!

Forrás: Porsche

Immár 550 lovas a csúcs Cayenne, amely már kerámia fékeket is kaphat


Manapság egyre nagyobb a kereslet a bivalyerős SUV-k iránt, amely versenybe már korábban a Porsche is beszállt. A márka jellege miatt nagyon nem is tehetett mást, mint ahogy az is egyértelmű, hogy fokozatosan fejlesztgetik a csúcs változatot. Most Kínában mutatták be az új Turbo S-t, amely már 550 lóerő leadására képes, míg maximális forgatónyomatéka 750 Nm, amit ráadásul 2250 és 4500-as fordulatszám közt folyamatosan lead.

Ezt a növekedést hatékonyabb motorszabályozással és egy átdolgozott kipufogórendszerrel érték el. A 4,8 literes nyolchengeres 30 lóerővel erősebb az előző Turbo S-nél. Az új modell 4,8 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/órára gyorsítani, végsebessége pedig 280 km/óra. Könnyen felismerhetővé teszik 21 colos alu felnijei, a sportkipufogó-rendszeréhez tartozó négy kipufogócsöve és speciális szürke metál festése.

Forrás: PorscheForrás: Porsche


Ehhez az autóhoz lehet a Cayenne-ek közül elsőkét elérhető a Porsche szénszálas fékei, elöl 410 mm-es, hátul 370 mm-es tárcsákkal. Belül jópofa eszköz a hangirányítású navigációs rendszer és az autó természetesen mindenfajta luxusautóhoz méltó kütyüvel fel van szerelkezve. Az eladások augusztusban kezdődnek meg, a legolcsóbb Turbo S 111 400 euróba kerül majd.