A Volvótól is megválhat a Ford

Vágólapra másolva!
A Ford autógyár állítólag szívesen eladná a svéd Volvo személyautógyárat, írta szerdán a The Wall Street Journal. Az amerikai gazdasági lap a Ford vezetőjéhez, Alan Mulallyhoz közel állónak minősített, meg nem nevezett személyek tájékoztatására hivatkozott.
Vágólapra másolva!

A Ford vezetői korábban már többször cáfolták, hogy megválnának a Volvótól, amelyet a 1998-ban 6,45 milliárd dollárért vásároltak fel. A The Wall Street Journal viszont emlékeztetett, hogy a Ford-csoport hatalmas átszervezésben van: tavaly márciusban eladta az Alston Martin márkát, idén márciusban a Jaguart és a Land Rovert 2,3 milliárd dollárért az indiai Tata Motorsnak, és sorra kerülhet a Mercury márka eladása is.

A Ford az észak-amerikai piacra akar összpontosítani, miután 2006-ban 12,6 milliárd dollár és még tavaly is 2,7 milliárd dollár veszteséget szenvedett.