Az élen a helyzet változatlan - CER 3. nap

2008.04.23. 11:01

A Közép-Európa Rali harmadik napján a hétfői nagybányai gyorsaságikat kellett még egyszer megtenni, de fordított irányban, hegyről lefelé. A nap végén a motorosoknál még mindig Casteu, az autósoknál Peterhansel, a kamionoknál pedig Stacey vezet.

Forrás: A.S.O.

Peterhansel magabiztosan őrzi vezető helyét


A hétfő éjszakai esőzések még jobban lerontották a pálya állapotát, ezért a szervezők a délutáni második kört 76-ról ismét 30 kilométeresre rövidítették le. A kedden hajnali hatkor induló motorosok dolgát nem csak a rengeteg vízátfolyás és kő, hanem a köd is nehezítette a festői szépségű hegyi pályán. Casteu a biztonságos beérkezést tartotta a legfontosabbnak, nem pedig a szakaszgyőzelmet, így a harmadik helyet szerezte meg kedden.

"Esőben indultam ma reggel, és egy kicsit aggódtam, milyen lesz a pálya. Akkor még sötét is volt, a fák alatt szinte semmit nem lehetett látni. Meglehetősen óvatosan mentem, hogy elkerüljem a nagy tócsákat. Viszonylag tiszta szakaszt tudhatok magma mögött, nagyon koncentráltam, mert különösen csúszós volt a terep. Az első cp-re beérve azt tapasztaltam, hogy senki sincs ott, így legalább 15 másodpercet kellett várnom. A második körben kicsit bátrabban mentem, mert a kamionoknak köszönhetően a pálya egyre könnyebbé vált. Mindent elmond, hogy a motoromon még egy karcolás sem keletkezett ma. Egy ilyen szelektíven sokat veszíthet az ember, láttuk, mi történt tegnap Comával - úgyhogy inkább biztonságosan be akartam fejezni a szakaszt. Útközben, itt Romániában rengeteg ember van, a táj gyönyörű, teljesen tökéletes az ilyen versenyekre! A terep nagyon nehéz és technikás. A profiknak valószínűleg nem annyira nehéz, de az amatőröknek sok bosszúságot okozhat. Néhányan mondták is nekem tegnap, hogy folyamatosan görcsben van a gyomruk" - mondta a nap végén az összetettet még mindig közel négy perccel vezető francia KTM-es.

Forrás: A.S.O.

Casteu nem hibázott kedden sem, így továbbra is az összetett élén van


A napot az ex-endurós Katrinak nyerte a KTM EXC 530 nyergében. A tavaly még a Szalay Dakar Team színeiben induló szlovák versenyző kimagasló teljesítményt nyújtva mindkét gyorsaságit megnyerte, és 1 perc 41 másodperccel csökkentette hátrányát az élen álló Casteu-val szemben, és feljött az összetett második helyére. A harmadik helyen Francisco Lopez áll 1 perc 10 másodperccel lemaradva. Cyril Despres ugyan a második leggyorsabb motoros volt kedden, de összetettben még mindig csak a kilencedik, közel 14 perccel lemaradva Casteu mögött.

"Igaz, hogy hátránnyal indultam, de minden rendben volt a szakaszon. Legalább húsz versenyzőt megelőztem, ami annyira nem volt egyszerű, mivel a pálya egyre rosszabb. Végeredményben elégedett vagyok, mert a saras terep ellenére jó helyen végeztem. Egy olyan szakaszon kellett versenyeznünk, amelyet autók számára alakítottak ki, ami egy kicsit megakadályoz minket abban, hogy tényleg jó tempóban haladjunk. Igazából ez nem olyan nagy baj, mert a terep nagyon csúszós. Nem klasszikus tereprali pályák ezek a román szakaszok, de ezt tudtuk, amikor idejöttünk. Az egyetlen problémám csak az volt, hogy elvétettem egy kanyart, és ott bent hagytam néhány másodpercet" - mondta a kétszeres Dakar-győztes. Szomorú hírt is kaptunk a motorosokról, a yamahás David Fretigne ugyanis családi okokra hivatkozva befejezte a versenyt.

Forrás: A.S.O.

Despres második lett kedden, de összesítettben még nincs a dobogó közelében


A quadoknál a cseh yamahás, Josef Machacek nyerte a napot, és ha összevetnénk az idejét az autókéval, a hetedik helyen lenne, ami nagyon jó eredménynek számít Az összetettben a második helyen áll, míg a Polarissal versenyző francia Hubert Deltrieu, egy jól sikerült második szakasznak köszönhetően már 23 másodperccel vezet a román Razvan Hubert Deltrieu előtt. A szlovák Martin Antal fél perccel lemaradva áll a harmadik helyen. Szabó László időbüntetései miatt az utolsó, 18. helyről várja a folytatást.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Az amerikai Petersen érdekes módját választotta a párátlanításnak


Az autósoknál a harmadik napot követően továbbra is a mitsubishis Peterhansel áll az élen 2 perc 8 másodperc előnnyel, köszönhetően annak, hogy kedden egyenletes teljesítményt nyújtva második lett a két gyorsasági eredményét összesítve. "A mai is nagyon nehéz szakasz volt köddel és még több víztócsával a pályán, különösen óvatosan kellett mennünk, mert könnyű lett volna hibázni. Egész jól mentünk, a mögöttünk jövőknek meg problémái voltak. Mivel nagyon figyeltem, sikerült egy csomó bukkanót kikerülni, és így nem lett komolyabb bajunk. Így is borotvaélen táncolunk, nagyon nehéz az egész szakaszon folyamatosan koncentrálni és nem hibázni... Az ilyen kemény és saras körülmények között sokat segít, hogy korábban motoroztam, a terep nagyon hasonlít az afrikai endurós pályákhoz, amelyeket szerettem."

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Sainz szenvedett kedden, és véletlenül elütötte Maszuoka navigátorát


A napot egyébként a dél-afrikai De Villiers nyerte a Volkswagen Race Touareggel, egy perccel volt gyorsabb Peterhanselnél, az összetettben jelenleg az ötödik. Carlos Sainz ugyan megnyerte a második gyorsaságit, de az elsőn rengeteg problémája akadt, és csak 13. lett. "Ez egyáltalán nem a mi napunk volt eddig! Először is az elején végig második sebességi fokozatban mentünk, mert eltört valami a váltóban. Utána a páramentesítő romlott el, vagyis semmit nem láttunk, és ha mindez még nem lenne elég, elhagytuk az egyik ablaktörlőt is. Hihetetlenül szerencsétlenek voltunk!" - nyilatkozta a kétszeres rali-világbajnok spanyol.

Sajnos a nap folyamán a kedélyeket legjobban felborzoló eset is Sainzhoz köthető. Az egyetlen dízel Mitsubishit hajtó Masuoka ugyanis defektet kapott az első gyorson, és épp kereket cserélt navigátorával, Pascal Maimonnal, amikor Sainz hatalmas tempóval megérkezett. A volkswagenes már nem tudott időben korrigálni, és autójával áthajtott Maimon bal lában, aki bokatörést szenvedett. Bár Maszuokáék még lejöttek a gyorsaságiról, utána azonnal feladták a versenyt. Ez a Mitsubishit is különösen rosszul érintette, mert így nem tudnak több adatot gyűjteni az új dízelmotorról versenykörülmények között.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK