Félmillió SLK-nál tart a Mercedes

2008.05.06. 17:03

12 évvel az első generáció megjelenése után készült el kemény tetős roadstere ötszázezredik darabjával a stuttgarti autógyártó.

Az SLK első generációja 1996-ban jelent meg, különös ismertetőjele az elektromosan behajtható keménytető volt, ami akkoriban még újdonságnak számított. Ebből a nemzedékből körülbelül 310 ezer darab fogyott története során, míg a 2004 márciusában piacra dobott második generációs SLK-ból eddig 190 ezer darabot adtak el. Ennek a modellnek az "Airscarf"-nak hívott tarkómelegító volt az újítása. Természetesen a négykerekű hazájában a legkelendőbb, Németországban adják el az SLK-k egyharmadát. Nyugat-Európa többi országában ugyanennyi fogyott a kocsiból, míg mindössze minden ötödik SLK talált az Egyesült Államokban gazdára.

A legkelendőbb változat a sima négyhengeres verzió, hiszen minden második eladott SLK ilyen modell, míg minden negyedik az erősebb 280-as.

Forrás: [origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK