Amerika mindent megment - Automobil 2008

Vágólapra másolva!
Néhány év szünet után ismét van autószalon a Hungexpón, bár egy kissé felemásra sikeredett a rendezvény, ugyanis jó pár márka nem képviseli magát. Az újdonságdömping helyett viszont van egy sereg régi amerikai batár, tuningautó, és biztos vannak, akiknek komoly vonzerővel bíró hír: kamionhegyek állnak a pavilonok között.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Erős felhozatallal készült az Alfa Romeo
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az utolsó, nagyközönségnek szóló autószalont 2005-ben tartották, 2006-ban a háttéripar és szakma gyűlt össze a Hungexpón, tavaly viszont elmaradt az Automobil 2007 néven beígért kiállítás, mert a legtöbb importőr visszalépett a rendezvénytől különböző okok miatt, ráadásul a budapesti szalon pont egybeesett volna a bukarestivel a nemzetközi vásárnaptárban. A Fiat és a Tata kivételével a magyarországi márkaképviseletek az idei kiállítástól is távol maradtak, helyettük kereskedők állítottak ki autókat. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy nincsenek a korábbi kiállításokon megszokott látványos standkomplexumok, színpadok. Szép szolidan ácsorognak egymás mellett az autók az A pavilonban, amelynek jó részét így is alkatrész- és kiegészítőárusok, valamint tuningcégek foglalják el.

"Az elmúlt években folyamatosan tárgyaltunk az importőrökkel, akik idén úgy gondolták, közvetlenül nem vesznek részt az autószalonon, kivétel ez alól a Fiat-csoport és az indiai Tata importőre. Ugyanakkor vannak félmegoldások is, a Citroën és a Peugeot magyarországi képviselete például segített a stand megvalósításában a kiállításon megjelent kereskedőinek" - mondta megkeresésünkre Kele András, a Hungexpo Zrt. projektigazgatója, aki mintegy ötvenezer látogatóra számít a vasárnapi zárásig. Kérdésünkre, hogy tavaly miért maradt el a szalon, Kele András azt a választ adta, hogy a budapesti rendezvény pont egybeesett volna a bukarestivel a nemzetközi vásárnaptárban, ezért úgy döntöttek, idén májusban tartják a kiállítást.

Az igazolt hiányzók

"Mi másféle marketingcélokkal próbáljuk elérni a vevőket" - válaszolt azon kérdésünkre Vérten Sándor, a Porsche Hungária kommunikációs igazgatója, hogy a Seat, VW, Audi, Porsche és Skoda márkákat is képviselő cég miért maradt távol a kőbányai autószalontól. "Ez már a harmadik budapesti autószalon, amelyen nem veszünk részt; mi a hálózatot megerősítve, a kereskedőinken keresztül próbáljuk elérni vevőinket. Ez sokkal közvetlenebb kapcsolat, ráadásul tesztelésre is van lehetőség."

"Miután a legtöbb importőr visszalépett az autószalontól, mi is a távolmaradás mellett döntöttünk. Annak nincs értelme, hogy kimenjünk egy olyan rendezvényre, ahol nincs versenytárs" - mondta Holland Éva, a Toyota pr-munkatársa, aki hozzátette, hogy a hazai márkaképviseletek nagyarányú távolmaradása nem csoda, hiszen a helyszín szolgáltatásaival (parkolók, pavilonok kialakítása), valamint a megközelíthetőségével gondok vannak.

Forrás: [origo]

Sok kerek tárgy egy helyen
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


"A BMW és MINI márkák az Automobil 2008 kiállítástól való távolmaradásának oka ezúttal is az, hogy a két márka célcsoportját más eszközökkel, például szűkebb csoportoknak szóló rendezvényekkel sokkal hatékonyabban tudjuk elérni" - nyilatkozta Weiss-Tar Ágnes, a BMW Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

"Mi gyakorlatilag csapódtunk a többiekhez a távolmaradást illetően, miután az autópiac csak egy kis része képviseli magát az idei autószalonon, nem láttuk értelmét a megjelenésnek" - fejtette ki Pörczi Péter, a Mazda Motor Hungary Kft. pr- és marketingvezetője. "Ez egy több tízmilliós beruházás lett volna, és nem éreztük úgy, hogy megtérül a befektetés."

Némileg másképpen látja a helyzetet Spiegel András, az Alfa Romeo marketingmanagere, aki szerint fontos, hogy "közvetlenebb kapcsolatba kerüljenek a leendő vásárlóinkkal, hogy ne csak egy-egy plakáton, prospektuson, reklámba láthassák az autókat, hanem bele is ülhessenek, legyen személyes élményük".