Ezen a hétvégén ismét Európában szerepel a WTCC, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Seat Európakupában újabb futamokat rendeznek. A magyar különítmény tehát ismét bizonyíthatja, hogy helye van a nemzetközi elitben.

Forrás: [origo]

Egy igazán látványos verseny várható ezen a szűk városi pályán


Két hete az első európai WTCC futammal indult el idén a Seat Európakupa versenysorozat, amely a túraautós világbajnoki sorozat betétfutamaként mutatkozik be idén. Ez a sorozat a WTCC előszobájának is tekinthető, hiszen mindig seatos hétvége győztese egy WTCC autóval indulhat a következő világbajnoki futamon, ezért nem mellékes, hogy ebben a sorozatban van magyar érdekeltség.

A Zengő Motorsport csapata Wéber Gáborral és Michelisz Norberttel indult el meghódítani Európát, ami az első hétvégén nem is sikerült rosszul, hiszen a nem túl fényesre sikerült első futam után Wéber a másodikon harmadik lett, így az összetett ponttáblázat negyedik helyén várja a folytatást.

 


 A tavalyi WTCC futam Augusto Farfus látványos bukása miatt maradt emlékezetes


Erre pedig már ezen a hétvégén sor kerül, ugyanis május 30. és június 2. között rendezik meg a WTCC soron következő európai futamát. A magyar srácoknak ismét új kihívással kell megbirkózniuk, ugyanis a franciaországi Pau versenypályája nem hagyományos pálya. Ez ugyanis egy városi verseny, helyenként nagyon szűk és lassú kanyarokkal tűzdelve. Az aszfaltcsík ráadásul nem tülörsima, valamint mellette több szakaszon járda van, amit a versenyzők nem egy helyen használnak is.

Pont ezért nagyon nagy kihívás egy ilyen szűk, technikás vonalvezetésű pályán a szalagkorlátoktól centikre közlekedni, de a magyar fiúk ezt már megtapasztalhatták a hazai hegyiversenyeken. Itt azonban megvan az a különbség, hogy az egész mezőny ott lesz a közelükben, így ha valaki keresztbe áll, akkor elég komoly gondok szoktak lenni a tovább haladással.

Forrás: [origo]

A pálya vonlavezetésén látszik, hogy van egy extrém éles kanyar


A Zengő Motorsport számára pénteken két szabadedzéssel kezdődik a hétvége, majd szombaton időmérő és verseny, vasárnap is egy verseny. A szombati futamot az Eurosport 2 16:15-től élőben közvetíti, míg a vasárnapit 18 órától lehet felvételről megnézni.