Gilardi brillírozott az időmérőkön

2008.06.03. 13:18

Az időmérők és a Ferrari Challenge európai kupáinak versenyei zajlottak szombaton a Franciaország déli részén elhelyezkedő Paul Ricard versenypályán. A Warm Up Racing mindhárom versenyzője sikeresen teljesítette az időmérőket, közülük Válint Tiborra és Diego Rodára még az első hétvégi verseny is várt.

Fotó: Körber László, [origo]

A Paul Ricard-i pálya több szempontból speciális, hiszen Bernie Ecclestone, a pálya tulajdonosa direkt az F1-es igényeknek megfelelően építette. Csak aszfaltozott bukótér van, ami ráadásul jobban tapad mint a pálya


Az égi áldás szerencsére elkerülte a szombati napon a Ferrari Challenge és a többi versenysorozat résztvevőit. A hőmérséklet 18-20 fok között ingadozott, és a szél is csak azért fújt, hogy a zászlók egy kicsit lengedezzenek. Háromnegyed tízkor kezdődött az első megmérettetés Válint és Roda számára. A Ferrari Challenge versenysorozatban harminc perc áll a pilóták rendelkezésére, hogy minél jobb időt fussanak. Válint Tibor összesen tíz kört teljesített, de a forgalom mindig nagy volt előtte. Sok versenyzőtársát gyorskörén kellett megelőznie, mivel ők vagy a felvezető- vagy a levezető körükön voltak. Az ötödik körben megfutotta a legjobb köridejét (2:19:331 lett), ezzel az első verseny 15. rajtkockájába autózta be magát.

Csapattársa, Diego Roda sokat javítva a pénteki teljesítményén végül 2:26:109-et autózott, és a 27. helyre kvalifikálta magát. Az Európai Shell Kupa első időmérőjét Jean-Marc Bachelier nyerte 2:16:067-tel, a második Jaimie Constable lett 0,325 másodperccel lemaradva, míg a harmadik rajtkockát Plamen Kralev szerezte meg 2:16:505-ös idővel. Ezután a Warm Up Racing olasz bajnokságában induló pilótájának, Andrea Gilardi első időmérője következett. Gilardi a második mért körben biztosította magának a negyedik rajtkockát a holnap délelőtti versenyre.

Fotó: Körber László, [origo]

Roda számára nem sikerült túl fényesen az időmérő


A versenyistálló egyik szerelője kérdésemre elmondta, a szabadedzéshez képest keményítettek a futóművön, mivel a puha futómű beállítások leginkább vizes pályán hatékonyak, ez meg is hozta a várt eredményt: 2:15:244. Gilardi jobbnak érezte az autót, csökkent az alulkormányozottsága, de tempósabb kanyarokban, a belső kamera tanulsága szerint is elég sokat kell gépészkednie. Gilardival azonos sorból Marco Mapelli indul vasárnap. A pole pozíciót Niki Cadei futotta meg 2:14:093-as idővel, mellőle Giuseppe Ciró kezdheti meg a száguldást a 38 perc +1 körös viadalon.

13:40-kor kezdődött Válint Tiborék második időmérője. A Ferrari F430-as beállításain nem változtattak, és szerencsére az esőgumikat most sem kellett elővenni. Tibor összesen öt mért kört teljesített közepes forgalomban, a köridők egy másodpercen belül voltak egymáshoz képest, és a legjobbnak közülük a második bizonyult (2:19:793). Diego Roda, a csapat másik, Európai Kupasorozatban induló pilótája, kilenc kör alatt próbált minél jobb eredményt produkálni. A reggeli időmérőhöz hasonlóan, szintén a 27. helyre kvalifikálta magát Ferrarijával a 2:29:214-es idejével.

Fotó: Körber László, [origo]

Válint Tibor két megpördülés után műszaki okok miatt nem tudta befejezni a versenyt

Ezután bekövetkezett, amire már régóta várt a csapat. Andrea Gilardi a délelőtti jó formájára rátett még egy lapáttal, és a második szabadedzésén behozta autóját az első sorba Niki Cadei mellé, a második pozícióba. Professzionális versenyzőkhöz mérten csak két gyorskört ment a speciális F430-assal, a második kör hozta a 2:14:913-as eredményt. Cadei fél másodperccel volt gyorsabb Gilardinál, mögötte Giuseppe Ciró végzett szintén fél másodpercre a Warm Up Racing pilótája mögött. Egy biztos, izgalmas vasárnapi versenyek elé nézünk.

Fotó: Körber László, [origo]

Az F1 Clienti pilótái készülnek a bemutatóra. A hétvége programjában szerepel régebbi F1-es rakéták versenye is, amely majd hazánkban is látható lesz az augusztusi Ferrari Challenge hétvégén a Hungaroringen


A zsúfolt szombati napba még belefért egy Ferrari Challenge verseny is, amin két versenyző is részt vett a magyar versenyistállóból. Válint Tibor a 15., Diego Roda pedig a 27. rajtkockából vágott neki a versenynek. A rajtnál mindenki szépen eljött, nem történt baleset. Válint Tibor remek formában versenyzett, az első körben megelőzte a 191-es rajtszámmal versenyző Christer Bohlint. A következő körben szintén előrelépett egy pozíciót, majd a negyedik körben megint előzött. Nem hagyta abba a menetelést, egy kör múlva megelőzte Scheltema Fonsot, és a narancssárga 109-es rajtszámú F430 után eredt. A kettejük között lévő különbséget három kör alatt sikerült ledolgoznia, és már ott autózott Walter Forer nyakán.

Fotó: Körber László, [origo]

Természetesen ezen a hétvégén sem maradhatott el a veteránok versenye, itt éppen egy 250 GT körözget


A kilencedik körben Tibor el akarta dönteni a harcot, és a pálya kanyarokkal teli részén, az íveket változtatva, háromszor is megpróbálta megelőzni vetélytársát. Sajnos a küzdelem hevében, az egyik nyújtott jobb kanyarban összeért Tibor autójának bal eleje Forer Ferrarijának jobb hátsó részével, és a magyar pilóta megpördült. Sikerült gyorsan korrigálnia, és csupán két helyet visszaesve folytathatta a versenyt. Két körrel később sajnos ismét megpördült, és újabb két pozíciót vesztett, de nem adta fel, és üldözni kezdte a most ismét előtte haladó Bohlint, aki nagyobb ellenállást tanúsított, mint a verseny elején, és egymáshoz ért a két autó. Válint ismét megforgott és leállt az autója. Műszaki okok miatt elég nehezen tudta újraindítani, így nem tudott befutni a célba. Roda végül a 26-dikként haladt át a célvonalon. A versenyt Jean Marc Bacheliert nyerte, második az ifjú Wido Roessler lett, míg a harmadik helyen a favorit, Michael Cantillon végzett.