Indiai kézbe kerülhet a Hummer is

Vágólapra másolva!
A Jaguar és a Land Rover után a Hummert is indiai cég veheti meg, ráadásul az érdeklődők is ugyanazok. A Tata és a Mahindra & Mahindra egyaránt érdeklődik a GM-nek túl magas emissziós mutatókkal és flottafogyasztással rendelkező terepjáró-márka után.
Vágólapra másolva!

A Tata már korábban jelezte, hogy több nagy SUV-ot kíván - főleg Amerikában - piacra dobni, és céljai eléréséhez a Land Rover önmagában nem elegendő. Az M&M is érdeklődött a brit márka után, de miután az már elkelt, lehet, hogy a Hummerért jobban fog harcolni. A GM korábban bejelentette, hogy felülvizsgálják a Hummer szerepét a cégen belül, hiszen a jövőben inkább olyan alternatív hajtásláncú autókkal kívánnak sikereket elérni, mint a Chevy Volt, ami egyértelmű jele annak, hogy az amerikaiak megválhatnak a benzinzabáló kocsijuktól.

Az indiai Economic Times szerint a Tatát és az M&M-et képviselő bankárok már találkoztak is a GM vezetőivel, egy lehetséges felvásárlást megvitatva. Hogy pontosan hogyan is változtatna a márkán a két indiai cég, még nem tudni, mindenesetre a Hummernek óriási szüksége lenne vérfrissítésre. Többek közt a növekvő üzemanyagáraknak köszönhetően a Hummer eladásai idén, májusban 60 százalékkal estek vissza a tavaly májusi eredményekhez képest. 2007-ben eladásai 25 százalékkal csökkentek, míg idén, eddig 35 százalékos esést produkált a gyártó.