Kémfotók a 7-es BMW-ről

Vágólapra másolva!
Egy internetes blogon láttak napvilágot egy alig álcázott új 7-es BMW-ről készült kémfotók. Az autót hivatalosan az októberi Párizsi Autószalonon mutatják be, de az is elképzelhető, hogy már a júliusi Londoni Autószalonon lerántják róla a leplet.
Vágólapra másolva!

A képeken jól látható, hogy az új 7-es sorozat nem sokban hasonlít majd a jelenlegi, híveket megosztó külsejű E65-ös generációra, sokkal inkább egy megnövelt méretű 5-ös BMW-nek tűnik. Az is látszik, hogy a műszerfalát is átalakították, a középkonzol már a vezető felé fordul, de a legtöbb részletet sajnos letakarták. Hogy pontosan milyen motorokkal jelenik meg az új luxus óriás valószínűleg csak októberben, vagy nem sokkal a hivatalos bemutató előtt tudhatjuk meg, de egyesek már tudni vélik, hogy az X6-ban bevezetett biturbó V8-as benzinmotor is megjelenhet, csakúgy, mint a nyolcfokozatú ZF automatikus váltó. Dízelből nem lesz nyolchengeres, a legerősebb a 286 lóerős ikerturbós, háromliteres, soros hathengeres lesz 286 lóerővel.

Elődjéhez hasonlóan ez is kétféle tengelytávval készül majd, és egyes országokban összkerék-meghajtással is megjelenik. Különlegessége a továbbfejlesztett éjjellátó berendezés lesz, ami felismeri az úttesten álló gyalogost, és figyelmezteti rá a vezetőt. Az intelligens kamera még a sebességhatárokat is képes lesz leolvasni, és azokat egy képernyőn kijelezni. Ha a vezető túllépi a korlátozást, hang- és fényjelzéssel reagál majd a 7-es.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]