Spitzmüller nyerte a szombathelyi sárdagasztást

2008.06.09. 10:59

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Szerencsére látványos repülésekből sem volt hiány
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az utolsó három szakasz előtt már mindenkinek csak a biztos célbaérés lebegett a szeme előtt, az élmezőnyben változások már csak az ötödik és nyolcadik hely közt voltak, ahol Herczig, Vizin, Hideg és Érdi előzték egymást oda-vissza. Baksay-Szabó az utolsó gyorsaságin borult fel.

A versenyt végül Spitzmüllerék nyerték, akiknek égető szükségük volt a futamgyőzelemre, és az érte járó 25 pontra. Benik második helye azt jelenti, hogy egyformán állnak a bajnokságban a futamgyőztessel, Turán harmadik pozíciójának köszönhetően továbbra is vezeti a tabellát. Asi a pályán negyedik helyet ért el, de tiltott szervizelés miatt kizárták: a zirci fenegyerek etapon kapott egy liter vizet - a szigorú szabályok szerint ezt nem szabadott volna. A pilóta fellebbezett, végleges döntés pár napon belül várható. A negyedik helyet így a huszáros hajrát kivágó Herczig örökölte, ötödik pedig a mindig megbízhatóan autózó Vizin László lett, Hideget az utolsó szakaszon előzte meg a bajai versenyző. Őt ifj. Érdi követi, majd utánuk a Mitsubishi-s armada jön az első tízben. Az N csoportban Balázs Öcsi győzött, Matics és Botka Krisztián értek oda még a dobogóra. A S1600-os kategóriában Kakusziék továbbra is száz százalékosak, harmadik versenyüket nyerték idén, ezúttal Ollé előtt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Vizin László ismét megbizhatóan teljesített a Subaru WRC-vel, így még mindig nagyon jó helyen áll a bajnokságban
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A másodosztály vasárnap lefutott hat szakaszán a Menyhárt/Gál (Skoda Felicia) páros volt a leggyorsabb, második a Kádár/Békési (Seat Ibiza), harmadik a Nagy/Folinek (Honda Civic) duó. Az F csoportban a Mucsina/Csór (Toyota Celica) egység győzött.

Folytatás négy hét múlva, továbbra is murván, de egészen más körülmények között. Veszprém környékén rossz minőségű, az autókat nagyon igénybevevő pályák vannak, ráadásul az a verseny hagyományosan kánikulában, nagy porban zajlik. Persze megtörténhet, hogy ismét esik majd, de mindenképpen nagy csatára van kilátás, a Turiék kiválásával háromesélyessé vált bajnokságért.

A verseny végeredménye:
1. Spitzmüller/Kazár  Mitsubishi Lancer WRC WRC  1:18:41,7
2. Benik/Lukács  Ford Focus WRC WRC  +0:31,0
3. Turán/Benics  Peugeot 307 WRC WRC  +1:07,7
4. Herczig/Csökő  Subaru Impreza WRC WRC  +5:10,1
5. Vizin/Zsíros  Subaru Impreza WRC WRC  +5:22,0
6. Hideg/Kerék  Mitsubishi Lancer Evo VI A8  +5:26,8
7. Ifj. Érdi/Bebtó  Subaru Impreza WRC WRC  +5:35,7
8. Balázs/Pelyhe  Mitsubishi Lancer Evo VI N4  +6:06,6
9. Rongits/Hannus  Mitsubishi Lancer Evo VI A8  +6:41,3
10. Matics/Vinoczai  Mitsubishi Lancer Evo VI N4  +6:50,7

A kategóriák győztesei:
A8 Hideg/Kerék  Mitsubishi Lancer Evo VI
A7 Janzer/Kerekes  Renault Clio R3
A6 Keller/Bencze  Suzuki Swift
A5 Fogarasi/Bretschneider  Suzuki Swift
S1600 Kakuszi/Kakuszi  Renault Clio
N4 Balázs/Pelyhe  Mitsubishi Lancer Evo IX
N3 Rimár/Kakuk  Honda Civic Type-R
N2 Zagyva/Tisch  Suzuki Swift
H10 Keszler/Hágen  Audi S2
H9 Német/Szegő  Lada 21074

Az abszolút értékelés állása:
1. Turán/Benics  Peugeot 307 WRC WRC  59 pont
2. Benik/Lukács  Ford Focus WRC WRC  45 pont
3. Spitzmüller/Kazár  Mitsubishi Lancer WRC WRC  45 pont
4. Vizin/Zsíros  Subaru Impreza WRC WRC  41 pont
5. Hideg/Kerék  Mitsubishi Lancer Evo VI A8  33 pont
6. Herczig/Csökő  Subaru Impreza WRC WRC  30 pont

Előző
  • 1
  • 2
Következő