Konopka nyert, Rácz a legjobb magyar

2008.06.14. 18:53

A Material Kupa első versenynapjának talán a legjobban várt versenye a nagy túraautósok küzdeleme volt, hiszen ezen a futamon csaptak össze először a magyarok a külföldi sereggel, amelyben nem is akármilyen autók voltak. A zóna futamot Konopka nyerte, Rácz István volt a leggyorsabb magyar.

Forrás: [origo]


A rajtot Konopka, és az itt harmadik helyen haladó Walter Csaba kapta el a legjobban

A nagy túraautók futamában ömlesztve láthattuk a közép-európai zónaversenyzőket és a nagytúrás kategóriát. A zónások - élükön a Hungaroringen mindig nyertes Miroslav Konopkával - a rajt után elkülönültek, mögöttük a legnagyobb lendületet Walter Csaba vette Rácz Istvánnal a nyomában. Walter Csabának azonban a harmadik körre gondok akadtak a tapadásával, így Rácz István előzött és győzött a nagytúra mezőnyében. Rácz a siker után egy kicsit még elodázza pannóniaringi fogadalmát, azt, hogy nem ül többet versenyautóba. Bódis Kálmán az első kör kalamajkái után - Perényi Zoltánnal került összetűzésbe, ami miatt Bódist meg is büntették - megszerezte a kitűzött harmadik helyet. A háttérben a Gáspár Csaba, Horváth Zsolt, Szabolcs Róbert trió verekedett egymással. 

A Hungaroring elnöke is gyors terepszemlét tartott szombat délelőtt a pályán, Palik László egy BMW M3 volánja mellől figyelte a munkálatokat. A zónások versenyében Konopka biztosan haladt végig az élen Stefan Rosina előtt és ismét nyert. Stanco a koccanás után visszanyerte lendületét és harmadik lett.

Forrás: [origo]

A magyar értékelést Rácz István nyerte

Nagy túraautók zóna eredmény:
1. Miroslav Konopka (ARC Bratislava,Saleen S7)   26:05,480
2. Stefan Rosina (Topcar Machánek, Porsche 911 GT3 RSR) +0:15,738
3. Rácz István (BOVI Motorsport, Silver Sting)    +0:47,997
4. Walter Csaba (Főnix Motorsport, Porsche 911)   +0:57,399
5. Max Stanco (Fuchs Star-Moto Racing, Porsche GT3)  +1:33,655
6. Bódis Kálmán (BOVI Motorport, Porsche)   +1:57,444 

Rácz István: Szuper volt a verseny. A rajtnál kikerültek a többiek, ennyit tudott az autóm, de utána sikerült felzárkóznom. Az első vagy a második körben már megelőztem Csabit, és biztonságos autózással meg tudtam nyerni a versenyt. Minden tökéletes volt.

Walter Csaba: A rajt nagyon jól sikerült, engem is meglepett. Utána sajnos gondom volt a tapadással, nagyon csúszkáltam, ezért egy idő után már nem tudtam tartani Pistit. Utána stabil különbség volt köztünk, ma nem tudtam jobban menni. Ha sikerül megoldani a tapadási gondokat, versenyképesebb leszek.

Bódis Kálmán: Minden rendben volt, a rajt után figyeltem, hogy mi történik elöl. Ekkor rám startolt Perényi, balról megelőzött és a végén elkezdett kiszorítani. Már négy kerékkel a füvön voltam, mikor jöttem vissza még kiszorított és a bal hátuljával telitrafált, nekilökött a Maxnak, én tovább mentem, Perényi pedig még egyszer nekiment a lengyel fiúnak. Az első három körben figyeltem, hogy nem lukadt-e ki a hűtőm, utána a fiúk rádión mondták, hogy minden rendben van, ekkor elkezdtem tolni és bejöttem a harmadik helyre. Tartom a kitűzött célt.

Herter Gusztáv: Küzdelmes volt. Próbáltam tartani a lépést a Porschékkal, de nem lehetett, így az a szerep maradt nekem, hogy én legyek utánuk a leggyorsabb. A kocsim sokáig készült - jó munkához idő kell -, de tökéletes lett, ezt mutatja az eredmény is.  Holnap remélem, meg tudom ismételni ugyanezt a teljesítményt.

Miroslav Konopka: A Hungaroringet nagyon szeretem, de az átépítések most nem túl kellemesek. Jó az idő, jó a szervezés. Ezzel az autóval versenyzünk az FIA GT bajnokságban, a kocsi rendben van, remélem, holnap is ilyen sikeres leszek. Mi egyébként 12-24 órás versenyekre specializálódtunk, ebben az évben Daytonában, a Nürburgringen, Sebringben, Spa-ban, Malájziában is indulunk. Remélem, a 12 órás budapesti versenyen is itt leszünk.

Stefan Rosina: Teljesen más autóval versenyeztem most, mint három héttel, vagy akár két hónappal ezelőtt, de fel tudtam venni a küzdelmet a Saleen-nal. Boldog vagyok, mert az ellenfelem, Konopka csak egy másodpercet tudott adni nekem körönként. Úgy gondolom, és a csapatom is így látja, ez volt a maximum, amit ma ki tudtam hozni a futamból. A pálya technikás, élvezem.

Max Stanco: Minden megvan a pályában, ami kell, hiszen ez egy Forma-1-es versenypálya, egyedül az építkezés zavar egy kicsit. Számomra nem volt túl szerencsés a verseny, az első kanyarban meglöktek hátulról, kétszer is, azt hittem nem tudom majd befejezni a futamot, de végül harmadik lettem a zónaversenyben, és első a Porsche GT3 mezőnyében. Picit esik néha, de ezen kívül jó az idő, jól érzem magam itt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő