Kiss Norbert új csapatában győzelemmel mutatkozott be, miközben a legnagyobb vetélytársai hibáztak. Wéber kiesett, Michelisz harmadik lett, miközben Hatvani Bálint egyre magabiztosabb produkcióval második.

Forrás: [origo]

Kiss Norbi ugyan csapatot váltott, de a teljesítménye a régi, magabiztosan nyert


Az idény ötödik gyorsasági futamán, a Hungaroringen ismét Kiss Norbertnek állt a zászló. Kiss a pole pozícióból indult és rajt-cél győzelmet aratott. Közvetlenül a rajt után Hatvani próbálta szorongatni egy picit, aztán az ő figyelme inkább Wéber felé fordult. Ők ketten a második körben egészen az ütközésig jutottak, Wéber hátulról Hatvani autójának a közepébe talált. Ezt Wéber futóműve bánta, no és természetesen ő maga, mert kiállni kényszerült. A folytatás már nyugodtabb volt, Hatvani Kiss nyomába eredt, a harmadik helyen pedig Michelisz Norbert autózott biztosan.

A rajt és az utána következő méterek kivételesen nagy tülekedésbe torkollottak a futamon: Rasztovics Kontrát lökte meg, Bárkovics pedig Lukáccsal koccant. Később Liscsinszky Olga ütközött Lukács Ernővel, kavicsra futottak mindketten, egyikük sem fejezte be a versenyt.

Forrás: [origo]

Az első öt: Hatvani, Kiss, Michelisz, Brachna, Bárkovics

Seat Leon Szuperkupa Ideiglenes eredmény V. futam:
1. Kiss Norbert (IMC Motorsport)     27:37,156 perc
2. Hatvani Bálint (Zengő Motorsport )   +0:04,722 mp
3. Michelisz Norbert (Zengő Motorsport)    +0:05,927 mp
4. Brachna Dávid (Warm Up)     +0:14,855 mp
5. Bárkovics Zoltán (Z.S.P. Motorsport)    +0:18,286 mp
6. Balásdi-Szabó István (Procar Motorsport)   +0:41,485 mp

Kiss Norbert: "A rajt nem sikerült a legfényesebben, dolgozunk rajta még egy kicsit. Az indulást követően Bálint bejött mellém, de hála Istennek a kettős kanyar nagyon szűk volt, így ott sikerült elsőként eljönnöm, és előre tudtam menni. Így némi előnyt szereztem, de kicsit csúszott a hátulja. A futam második felétől már stabilabb időket tudtam autózni, szerencsére a végére sem lassultam, tudtam azokat az időket hozni, amit az elején."

Hatvani Bálint: "Nem lett meg az első hely, pedig nagyon szerettem volna nyerni, de ennek a második helynek is örülök. A második vagy harmadik körben Wéber Gabival ütköztünk, utána pedig összezavarodtam, kiestem a ritmusból, ezért többet is hibáztam. Nagyon jó volt, az autóm is remek, szeretném megköszönni a csapatnak, hogy végre megtaláltuk azokat a beállításokat, amivel nagyon gyors lehetek, és talán még nyerni is tudok."

Michelisz Norbert: "Úgy gondolom, maximálisan teljesítettem, amit tudtam. Az időmérőn kicsit túlkísérleteztük magunkat, így ott csak az ötödik helyet sikerült elérnem. Boldog vagyok a harmadik hellyel, de holnap mindenképpen nyerni szeretnék, hogy a bajnokság ne legyen lefutott, mert így a Norbi a tavalyi győzelmével már száz pont fölé növelte előnyét. A lényeg, hogy mindenképpen előtte végezzek, megpróbálom kihozni magamból a maximumot. Az autót is valamivel jobbnak éreztem, de még fejlesztenünk kell."

Bárkovics Zoltán: "Az egyik szemem sír, a másik nevet. Végre sikerült az élmezőnnyel azonos időket mennem, csak a vége felé sorozatosan hibáztam, mivel a verseny felétől a kocsim hátulja folyamatosan indult. Egyre rosszabb volt vezetni, folyamatosan kicsúsztam, állandóan keresztbe autóztam. Láttam, hogy a Dávidé is melegszik, de sajnos nem tudtam közelebb kerülni hozzá."