Újabb négyajtós kupén dolgozik a BMW

2008.06.25. 15:40

A BMW a 2009-es Frankfurti Autószalonon leplezi le új négyajtós kupéját, amelyet Progressive Activity Sedannak fognak nevezni. Az autó az 5-ös és a 7-es sorozat közötti űrt hivatott betölteni.

Kémfotók már bejárták a világot a BMW új modelljéről, amely nevében ugyan szedán, kivitelében azonban sokkal inkább hasonlít egy ötajtósra. Lényegében az X6 vonalait örökli majd, de itt hiányzik a SUV-jelleg, tehát nem lesz emelt a karosszéria.

Az autó belterében az X6-hoz hasonlóan négy, egyedi formázású ülést terveznek, természetesen fűtéssel, és masszázs funkcióval, de valószínűleg nem ez lesz az egyetlen különleges szolgáltatása a modellnek. A rövid túlnyúlásokkal rajzolt karosszéria alá 21 colos kerekek is kerülhetnek, a motorválaszték pedig meg fog egyezni az X6-os erőforrásaival. Az alapmotor tehát a 245 lóerős, háromliteres dízel lesz. Aki erősebbre vágyik, az választhat a két turbóval lélegeztetett háromliteres motorokból, a dízel, illetve benzines egyaránt 300 lóerő körüli teljesítménnyel érkezik. A csúcsmotor pedig a szintén dupla turbós 4,4 literes V8-as lesz, 408 lóerővel és 600 Nm nyomatékkal. A PAS-ból készül majd két-, illetve négykerék-meghajtású kivitel is, és valószínű, hogy később egy hibriddel is kiegészül a választék.

A BMW Progressive Activity Sedan gyár által megálmodott formáját először 2009 szeptemberében, a Frankfurti Autószalonon lehet majd megcsodálni élőben, de valószínűleg sok vonást örököl majd a tavaly Kínában kiállított CS tanulmánytól.

Forrás: [origo] Forrás: [origo]


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK