Szigorodnak a közlekedési szabályok Szlovákiában

2008.07.04. 11:41

Októbertől jóval szigorúbb közlekedési szabályok és bírságtételek lesznek érvényesek az autósokra, biciklistákra, de még a gyalogosokra is Szlovákiában.

Az új jogszabályok szerint lakott területen októbertől csak óránkénti 50 kilométeres sebességgel szabad közlekedni, egész évben kötelező lesz a fényszórók használta, összefüggő hó vagy jégtakaró esetén csak téli gumival lehet majd közlekedni. Vezetés közben és a zebrán átkelve tilos lesz a telefonálás, vagy egyéb, a gyalogos figyelmének elterelésére alkalmas eszköz, így például a fülhallgatóval történő zenehallgatás és szigorúbbak lesznek a bírságok is. Az új törvény a kerékpárosok számára előírja, hogy lakott területen kívül csakis védősisakban közlekedhetnek, a 15 évnél fiatalabb bringások számára azonban lakott területen is kötelező lesz a sisak.

A bírságok felső határa messze felülmúlja az eddigieket: az alkoholvizsgálat megtagadásáért 10-től 40 ezer koronáig terjedő bírság szabható ki és mellékbüntetésként egytől öt évig terjedő időszakra bevonhatják a vezetői jogosítványt. Volán mögött ülőre alkoholos befolyásoltságért 7-től 30 ezer koronáig róható ki a bírság és öt évre vonhatják majd be a jogosítvány. Az egyéb bírságok díjszabása sem sokkal alacsonyabb: a megengedett sebességhatár túllépésért 5-től 25 ezer koronáig büntethetik a jármű vezetőjét, de egyes esetekben kötelező közmunkára is ítélhetik a szabálysértőt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK