Vágólapra másolva!
A franciák az őszi Párizsi Autószalonon leplezik le a vadonatúj C3 Picassót, amely már a következő generációs C3-ra épül. A kis buszlimuzin a Nissan Note-nak, a Renault Modusnak és az Opel Merivának jelent majd konkurenciát.
Vágólapra másolva!

2009 első negyedévében kerül majd a hazai szalonokba a C3 Piacasso, ezzel legalább fél évvel megelőzi az új C3 bemutatóját. A zömök építésű kis buszlimuzin magas tetővonala miatt valószínűleg tágasabb lesz annál, mint amit egy 408 centiméter hosszú autótól elvárna az ember. A kilátást a C4 Picassóhoz hasonlóan magasra tett vezetőülés, hatalmas panoráma-szélvédő és két részre osztott A oszlopok segítik. Nemcsak tágas, hanem praktikus is lesz az újdonság, hiszen az anyósülés asztallá alakítható, a hátsó ülései pedig különállóak lesznek, és még tologatni is lehet majd őket egy 15 centi hosszú sínen, attól függően, hogy épp nagyobb hátsó lábtérre vagy nagyobb csomagtartóra van-e szükség. Ha előre vannak tolva a székek, akkor kalaptartóig pakolva 500 literes lesz a csomagtartó. A hátsó ülések egyetlen mozdulattal, egy kézzel is elrejthetők az ülések felső részén elhelyezett kapcsolók segítségével. A mozgatható csomagtérpadlóval kiegészítve így teljesen sík padló alakítható ki a rakodótérben, egészen az első üléssorig.

A C3 Picasso nem csak a padlólemezét, hanem a motorjait is a Peugeot 207-estől kapja. Két benzinmotorral, a változó szelepvezérlésű 1,4-es 95 lóerőssel és az 1,6 literes, 120 lóerőssel, valamint az 1,6-os HDi dízel 90 és 110 lóerős változatával lesz kapható.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]