Vágólapra másolva!
A Honda a júliusi Londoni Autószalonon állítja ki legújabb tanulmányautóját, ami egy nyitott kétüléses lesz hibrid hajtással.
Vágólapra másolva!

Állítólag a tavalyi Tokiói autószalonon kiállított CR-Z benzines elektromos hajtáslánca kerülhet az OSM nevű (Open Study Model) tanulmányautóba, tehát semmiképpen sem a következő NSX-et tisztelhetjük majd az autóban. Egyelőre csak annyit lehet tudni róla, hogy könnyű építésű lesz, és az alacsony emissziós mutatók ellenére sem veszít majd sportosságából. Steve Kirk Honda szóvivő az Automotive News-nak nyilatkozva azt is elárulta, hogy sorozatgyártást nem terveznek, az OSM tényleg tanulmány marad, ezért valószínűsíthető, hogy a következő S2000 sem így fog kinézni. Az a németországi, Offenbachban működő Honda tervezőstúdió készítette el a roadstert, amely a tavaly Genfben kiállított Small Hybrid Sports Conceptért és az Accord Sports Tourerért is felelt.

Forrás: [origo]