Vadító, elegáns, ránézésre legalább tízmillió forint. Nincs túlpuhítva, még van benne olasz temperamentum. Egy autó, amivel szívesen élnék együtt - és csak hatmillióba kerül.

Fotó: Vida János [origo]

Nem versenyautó, de a mindennapokon tökéletes társ
(Még több fotó a galériában. Kattinson a képre!)


Az emberek rengeteg szempont alapján választanak autót. Valaki a szépre vágyik, valaki arra, hogy biztonságos legyen. Van, akinek a jó felszereltség alapkövetelmény, de olyan is van, aki a megbízhatóságra teszi a hangsúlyt. A menetteljesítmények is döntő befolyással bírhatnak, de akad olyan, akinek inkább a fogyasztás számít. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem létezik olyan autó, amely egyszerre több feltételnek megfelel, de mindet figyelembe venni nehéz.

Tapasztalataim szerint rengetegen választanak aszerint, mennyire szép egy autó, de elsősorban a praktikum és az ár még a fontos. Ezen értékek mellett a mai világban már egy kicsit elveszik, milyen kisugárzása van egy modellnek, mennyire élmény vele élni. Rengeteg unalmas, hétköznapi, jellegtelen autó születik, amely ugyan racionális szempontok alapján jó választásnak tűnik, de nincs bennük semmi lélek, kicsit lehangoló velük minden nap közlekedni. Arra tökéletesen alkalmasak, hogy elvigyék a tulajukat A-ból B-be, de a mindennapok során kicsit a vezetőjük is beleszürkül az autó alkotta képbe. Már nem öröm vezetni, csupán mindennapi rutin, amelytől így leírva is kiráz a hideg. Sosem szeretnék ilyen állapotba jutni, hiszen számomra az autó nem munkaeszköz, hanem egy hobbi. Szükségem van olyan autókra, amelyeknek van lelkük.

Olyan autóra vágyom, amelybe mindennap szívesen ülök bele, sőt vágyhatom is rá, hogy vezessen. Amelyben a vezetés élményszerző forrás, nem munka, amellyel jó utazni, de álló helyzetben is közel áll a szívemhez. Manapság kihalófélben vannak ezek a modellek, ezért a hozzám hasonló gondolkozású emberek a veterán korú, vagy legalábbis korosabb járgányok felé kacsingatnak. Az új autók közül csak azoknak van esélyük, amelyek valamennyire még kötődnek a hagyományokhoz - már amennyiben van egyáltalán tradíciója egy adott márkának.

Fotó: Vida János [origo]

A hatmilliós árba még a 17 collos felnik is belefértek
(Még több fotó a galériában. Kattinson a képre!)

 

Nem is olyan régen belekeveredtem egy a Fiat-csoporttal kapcsolatos beszélgetésbe, ahol sorban jöttek fel a különböző modellek. Beszéltünk Fiatról, Lanciáról és Alfáról, ahol ugye most az elvileg hagyománytisztelő MiTo lesz a sláger.

Az Alfa mindig is furcsa helyet töltött be nálam a márkák között: ezek az autók általában izgalmasak, dúl bennük a temperamentum. A márka szeretne a presztízs autógyártók közé bekerülni, ám ez csak lassan megy nekik. Jó úton haladnak, de nem mondanám, hogy elérték, amire vágytak. Mindeközben sorra változtatják az elképzelésieket, aminek bizony áldozatai is lettek. A 159-es például egy nagyon szép, precíz autó. Majdnem sikerült létrehozni az olasz BMW-t, de a végeredmény egy letisztított Alfa, amely mégsem BMW. Kivettek belőle rengeteg érzést, és maradt a precizitás. Emellett még jó nehéz is, vagyis a sportosságnak is adtunk egy pofont. A Brera esetében még fájóbb ez a koncepció, hiszen az még sportkupé is lehet, de nem az.

De akkor melyik az az Alfa modell, amely leginkább visszaidézi az Alfa fogalmát? A beszélgetésünk végén az derült ki, hogy ez a GT. Egyrészt gyönyörű a Bertone által megálmodott forma, másrészt vannak retro elemek is benne, amelyek a hangulatot fokozzák. A motorválasztékában csak a turbódízel a kakukktojás, és a vezetési élmény is talán ebben a legjobb. Sok olyan újságírót ismerek, akik elismeréssel beszélnek a GT-ről, hiszen igazán kiegyensúlyozott képességű autó.