Jótékony veteránok a Lánchídnál

2008.07.11. 17:31

Immár harmadszor érkezik hazánkba a Donau Masters elnevezésű nemzetközi oldtimer-túra. A közel ezer kilométeres futam mezőnye Ulmból indul, és Regensburg, majd Pozsony érintésével szombaton érkezik Budapestre.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

Szombaton vélhetően a szokásosnál is több fénykép készül majd a Lánchíd pesti oldalán. Fél öttől ugyanis kilencven veterán jármű lepi el a Roosevelt teret, a Duna menti veterántúra végállomását. A résztvevők ezúttal is a Hungaroringről érkeznek a fővárosba, és a Hősök terét érintve jutnak el a célba.

Akárcsak az elmúlt években, most is számos különlegesség várja az érdeklődőket, a legidősebb induló egy 95 éves Rolls-Royce. A 40/50 HP, ismertebb nevén Silver Ghost modell a közelmúltban részt vett a háború előtti kocsik számára kiírt, olaszországi Transappenninicán, átszelte Afrikát és Ausztráliát, valamint megtette a Peking-Párizs távot is. Nem ez lesz az egyetlen Rolls a futamon, és természetesen nem is lenne igazi a Donau Masters Mercedes-Benz 300 SL és Jaguar E-Type nélkül.

Forrás: [origo]

A Mercedes-Benz ulmi képviselete által életre hívott rendezvény a szokásnak megfelelően idén is támogatja az útvonal által érintett országok SOS Gyermekfalvait, összesen tízezer euróval.