Az orosz autópiac túlnőtte Európát

Vágólapra másolva!
Az év első felében 41 százalékkal bővült az orosz autópiac, amely ezzel megelőzte a németet és Európa legnagyobbjává vált. Ennek leginkább az amerikaiak örülhetnek.
Vágólapra másolva!

Az oroszok 2008 első hat hónapjában 64 százalékkal több pénzt költöttek autókra mint tavaly, összesen 33,8 milliárd dollárt kiadva négykerekűekért. Ahogy az amerikai piac felét, úgy az oroszét is külföldi gyártók teszik ki. A legkellendőbb márka a Chevrolet lett az év első felében, míg második a Hyundai, harmadik pedig a Ford lett.

Autóipari elemzők számítása szerint Oroszországban az év végéig 3,8 millió autót adnak, majd el, amely körülbelül 25 százalékkal több, mint ahány négykerekű találhat gazdára az Egyesült Államokban, míg Németországban december 31-ig "mindössze" 3,2 millió kocsit adhatnak el. További jó hír külföldi gyártóknak, hogy az orosz piac várhatóan legalább 2015-ig a mostanihoz hasonló ütemben nő majd és összességében a globális növekedési index egyötödét teszi majd ki.