Új Volkswagen szedán Amerikának

Vágólapra másolva!
A Volkswagen a napokban jelentette be, hogy az Egyesült Államokban, Tennessee államban nyit gyárat, ahol egy, a tengerentúli piacra tervezett típust gyártanak majd.
Vágólapra másolva!

A Passatnál egy kicsit nagyobb lesz az a modell, amelyet a Volkswagen gyárt majd 2011-től a tengerentúlon. Csak néhány napja jelentették be azt a döntést is, amely szerint Tennessee állam ad majd otthont a gyár új összeszerelő üzemének. Az üzemért folyó harcban Alabama és Michigan is részt vett, ám a Volkswagen végül a költségek és a logisztikai előnyök miatt választotta a közép-nyugati államot.

Az egymilliárd dolláros befektetéssel megépülő üzem szerves részét képezi majd az Észak-Amerikára megtervezett értékesítési stratégiának, amelyben a német gyár 800 ezer darabra kívánja növelni éves eladását 2018-ig. Az új üzem a tervek szerint 150 ezer darab autót szerel majd össze az első évben, ám a teljes kapacitás elérésekor évente legalább 250 ezer darab autóval kalkulálnak, amelyet az üzemben dolgozó 2 ezer munkás szerel majd össze.

Az új gyár megépítésével együtt jelentették be azt a középkategóriás szedánt is, amelyet kifejezetten az amerikai piacra gyárt majd a Volkswagen. Az új modell a Passat alapjaira építkezik, ám az Amerikában rendkívül népszerű, rivális Honda Accord és a Toyota Camry formavilágához illeszkedik majd, belterében pedig az Audi A6 és a Mercedes E osztály kényelmi szintjét próbálja meg elérni. Még akad jócskán bizonytalan tényező a tervekben, annyi már biztos, hogy a Volkswagen magasabbra pozícionálja majd az amerikai modellt, mint a Passatot.

Bár az új modell nagyobb lesz annál, fő vonalaiban valószínűleg a nemrég bemutatott CC modell vonalvezetését örökli majd. A hajtásláncot az Audi A4 és A8 komponenseivel alkotják majd meg a mérnökök, de várhatóan az erőforrások is az amerikai igényekhez alkalmazkodnak majd, így V6-os mindenképp lesz a kínálatban, mégpedig egy 3,2 literes, 260 lóerős és egy 300 lóerős 3,6 literes erőforrás képében, amelyekből utóbbit valószínűleg az R36 modellváltozat kapja majd.

Az új amerikai változat 2011-es bemutatkozását követő évre időzítik a kombi érkezését, és ugyanekkorra várható az imént említett R36 sport modell is. Az sem kizárt, hogy egy, a Tiguan és a Touareg közé pozícionált, új középkategóriás SUV is társulhat az amerikai Passathoz, de az Audi elnöke, Rupert Stadler azt is valószínűsítette, hogy az új üzemben talán még Audik is készülhetnek, amely kedvezően befolyásolná a költségeket, és csökkentené az árfolyamveszteségeket.