A Subaru a Londoni Autószalonon egyszerre három Impreza-változattal rukkolt elő, a legerősebb közülük a 380 lóerős Prodrive WRX STi 380S.

A Londoni Autószalon szerencsés közönsége július 23. és augusztus 3. között nézheti meg testközelből azt a három Impreza-változatot, amelyet a Subaru vitt magával a szigetországbeli kiállításra.

A Prodive által kezelésbe vett Impreza WRX-változatok között az alapot a WRX STi 255S képviseli, amelynek 2,5 literes bokszer egysége némi gyújtáselektronika-áthangolással és egy új kipufogórendszerrel 255 lóerőt teljesít már 5400-as percenkénti fordulattól, nyomatéka pedig hajszál híján 390 Nm. A széria blokk adataihoz képest ez plusz 25 lóerőt és 70 newtonméter többletnyomatékot jelent. A WRX-S végsebessége maradt 209 km/óra, ám gyorsulása százon 6,1 másodpercről 5,5-re javult.

A motorteljesítmény növelése mellett a Prodrive Impreza 18 colos antracit színű GT1 könnyűfém kerekeket kapott 225/40-es gumikkal, valamint az STi elemeit, vagyis a hűtőrácsot, az első légterelőt, és hátsó szárnyat.

Aki nem elégedne meg a 255 lóerővel, választhatja az Impreza WRX STi 330S változatot, amelyet szintén a Prodrive vett kezelésbe, a "gyengébbik" modellhez hasonlóan némi elektronika és egy új kipufogó felhasználásával, amely két 90 mm átmérőjű, rozsdamentes kiömlőben végződik.

A Prodrive tuningkészletével ez a gyári STi plusz 30 lóerőhöz jutott, és így 330 lóerő lett maximális teljesítménye, amelynek görbéje már 5400-as percenkénti fordulattól kezd emelkedni. Ami a nyomatékot illeti, a széria 2,5 literes blokkból 63 newtonméterrel több nyomatékot, összesen 470 newtonmétert csaltak elő.

Ennek a változatnak sem módosult a végsebessége, ám a gyorsulása 100 km/óráig 4,8 másodpercről 4,4-re javult. A WRX STi 330S az STi-sorozat új ötküllős, 18 colos könnyűfém felnikészletét kapta meg, 245/40-es gumikkal, a beltérben pedig navigáció, kulcsnélküli nyitó- és indítórendszer, de mindenekelőtt bőrborítású Recaro ülések várják az új tulajokat.

Az első példányokat szeptemberre küldik a szigetországba, amelyekért darabonként 30 ezer fontot, vagyis körülbelül 8,8 millió forintot kell a pénztárban hagyni.

Az Impreza hármas legkülönlegesebb darabja igazi csemegének számít a Subaru-rajongók körében. A WRX STi 380S modellt szintén a Prodrive készítette fel, ám az autó egyelőre tanulmányként érkezett Londonba. A jó hír, hogy a Subaru fontolgatja a sorozatgyártást, ám ha gyártószalagra is kerül a modell, egészen biztosan csak korlátozott példányszámú szériát építenek majd belőle.

A 380 lóerős teljesítmény eléréséhez a Prodrive ízeire szedte a Subaru 2,5 literes bokszer erőforrását, így felsorolni is sok volna, mi mindent módosítottak, vagy építettek át. A nagy teljesítményhez azonban új felfüggesztések, egyedi kipufogórendszer és 18x8,5 colos BBS-felnik járnak, 245/40-es gumikkal.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


380 lóerős Impreza garanciával: jól hangzik