Aston Martin-Mercedes szövetség készül

Vágólapra másolva!
Motorokat, hibridtechnológiákat, váltókat és padlólemezeket fejleszthet ki a jövőben közösen a Mercedes és az Aston Martin - állítja a brit CAR magazin.
Vágólapra másolva!

Az angolok több, meg nem nevezett bennfentest és mérnököt kérdeztek meg a lehetséges együttműködéssel kapcsolatban, és azt tudták meg, hogy a jelenleg Project Alligator néven folynak a tárgyalások a két autógyártó között. A megbeszéléseken állítólag arról volt szó, hogy az Aston megkapná a Mercedes dízel és hibridtechnológiáját, és emellett nemsokára a britek modelljeiben is a Mercedes nyolcfokozatú automata váltói üzemelhetnek. Ezeknek az alkatrészeknek köszönhetően az Aston egy szélesebb vásárlói kör számára tudna kocsikat gyártani. Emellett a Mercedes AMG 6,2 literes V8-asát nemsokára az Aston Martin V8 Vantage-ekbe is beépíthetik. Erre azért is lenne szükség, mert a britek jelenleg a régi tulajdonostól, a Fordtól kapnak V8-as motorokat, ám az a szerződés 2012-ben lejár.