Kiszivárgott képek az új Mazda3-ról

Vágólapra másolva!
Az EU Belső Piaci Harmonizációs Hivatalától szivárogtak ki fényképek az új Mazda3-ról. Bár a fotók nem egy igazi autót, hanem csak egy műanyag makettet ábrázolnak, a legfontosabb részletek jól kivehetőek.
Vágólapra másolva!

Mivel a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) védjegyekkel és formatervezési mintákkal foglalkozik, és a képeken látható autót július 22-én regisztráló cég a Mazda Motor Corporation volt, elég nehéz lenne letagadni, hogy a hivatalos formatervről van szó. A hét japán tervező által megálmodott kocsi sok elemében emlékeztet a jelenlegi generációra, de a Mazda újabb szériamodelljei és tanulmányai is hatottak a formára. Ilyen elem például a nagyméretű Mazda6-oson látható első sárvédő, és az RX8-szerű, lökhárítóba integrált hűtőrács. Hátulról az autó keveset változik, kicsit szögletesebb formájú lesz, hátsó lámpái szintén a 6-osra emlékeztetnek.

Hogy mennyire felelnek meg az EU-nak küldött képek a valóságnak, az novemberben derül ki, ugyanis akkor debütál a kocsi négyajtós változata a Los Angeles-i Autószalonon. Ezután a grafikákon látható ötajtósra sem kell sokat várni, az ugyanis várhatóan decemberben, Bolognában mutatkozik be a nagyközönségnek.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]