Elektromos Lotus-tanulmány

Vágólapra másolva!
Eigne néven formaterv-tanulmányt készített a brit Lotus, amellyel azt akarják demonstrálni, hogyan nézne ki egy általuk készített teljesen elektromos sportkocsi.
Vágólapra másolva!

A Lotus Eigne különlegességét nem csak elektromos hajtása, hanem szokatlan, 3+1-es üléselrendezése is adja. Az egyelőre csak számítógépen létező kocsi hajtáslánca úgy lett megtervezve, hogy mindegyik kerékben egy elektromos-kerékagymotor dolgozik, és az ezeket hajtó energia a padlóban található lítiumion akkumulátorokból jön. A Lotus szerint ez a kialakítás hidegen tartja az akkumulátorokat, és a kocsi tömegközéppontja is közelebb került a földhöz, ami a kezelhetőségnek tesz jót.

A kocsiban a magányosan elöl tartózkodó vezető két válla mögött találhatók az utasok ülései, melyek között egy gyermekülés van, közvetlenül a vezetőülés mögött. Az Eigne ajtói egy darabot a tetőből is kiharapnak, így nagyobb nyíláson át lehet beszállni a különleges sportautóba.

Forrás: [origo]