Itália legszebb öltözékei

Vágólapra másolva!
A közelmúltban elhunyt Andrea Pininfarina, a nevét viselő dizájncég elnök-vezérigazgatója. A vállalkozás története során számos legendás gyártó legendás típusát álomdta meg, és velük együtt vált világhírűvé. Áttekintjük a Pininfarina stúdió történetét a kezdetektől napjainkig.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Ferrari F40 1987-ből. A szériagyártású sportkocsik közül elsőként érte el a 324 km/órás sebességet
(Még több Pininfarina-remekmű a galériában. Kattintson a képre!)


Mi a közös a Ferrari Testarossában és a 408-as Moszkvicsban? A Bentley Azure-ban és a Daewoo Nubirában? Első olvasatra igen nehéz bármiféle hasonlóságot találni bennük, pedig a válasz kézenfekvőbb, mint gondolnánk: vonalaikat a világ egyik legjelentősebb tervezőirodája rajzolta.

Ha van olyan vállalat, amelynek neve egyet jelent a dizájnnal, akkor az vitán felül a Pininfarina; a torinói formatervező műhely egy sor olyan járművet alkotott, melyek mára legendává nemesedtek. Sokan elsősorban a Ferrarik művészeként ismerik, hiszen a valaha készített egyik legjobb modell, a 250GT SWB, valamint a legnépszerűbb típusok, mint a 308, a Testarossa, az F40, kivétel nélkül a Pininfarina művei. De nem csupán megfizethetetlen, egzotikus járművek fűződnek a nevéhez, hanem hétköznapiak is, mint a Peugeot 405-ös, 1007-es vagy Expert, az Alfa Spider vagy a már említett Daewoo Nubira. Sőt, ha hiszik, ha nem, az Aleko típus előtti Moszkvicsok is magukon viselték a Pininfarina-féle vonalakat bő negyed századon keresztül. A hatvanas évek elején a szovjet gyár vezetői keresték meg az olasz stúdiót, és a tetszetős 408-ast az évek során kétszer is átszabták az orosz mérnökök, így egészen a nyolcvanas évek végéig futott a forma. Persze a Moszkvics elvész a Ferrarik, Lanciák és Alfa Romeók csillogó miliőjében.

Forrás: [origo]

Lancia Flaminia Sport. Az olasz cég sokat segített Farinának megrendeléseivel
(Még több Pininfarina-remekmű a galériában. Kattintson a képre!)


A vállalkozás atyja a torinói születésű Battista Farina, akit már akkoriban sem elsősorban keresztnevén, hanem Pininként ismertek. Ifjúkorában Giorgio bátyja műhelyében tanulta ki a tervezői szakmát, dolgozott a Fiatnak is. Sőt, még csak 18 éves volt, amikor közreműködött a Fiat Zero megalkotásában.

Miután elhagyta bátyja cégét, 1930-ban megalapította sajátját. A kezdeti időszakból feltétlen említést érdemel Vincenzo Lancia, aki folyamatos megrendeléseivel biztosította a felemelkedéshez vezető utat. Farina munkája persze nem korlátozódhatott gyárak megrendeléseire: akkoriban az autók tekintélyes részét még felépítmény nélkül árulták, és a vevő döntötte el, melyik karosszériacégnél milyen kocsiszekrényt készíttet. Farina néhány munkája már a cégalapítás évében megjelent a párizsi autószalonon Fiat, Isotta-Fraschini, Lancia és Alfa Romeo modelleken. A harmincas években számtalan különleges, elegáns és sportos felépítmény készült Pininék cégénél, az alkalmazottak száma az évtized végére elérte a félezer főt.

Forrás: [origo]

Cisitalia 202. A világháború utáni első remekmű 1947-ből
(Még több Pininfarina-remekmű a galériában. Kattintson a képre!)


Alig ért véget a második világháború, a Pininfarina már gőzerővel dolgozott; a megrendelő ezúttal is a Lancia volt. 1947-ben jelent meg a háború előtti időszak első korszakos műve, a Cisitalia 202. Öt év alatt csupán 170 darab készült ebből a különleges kupéból - egyik példány az állandó kiállítás része a New York-i Modern Művészetek Múzeumában.
1952-ben hozta össze a sors Battista Farinát és Enzo Ferrarit. Ez a találkozó olyan együttműködést eredményezett, amely ma is meghatározza a stúdió imázsát: a Pininfarina név ekkor gyakorlatilag összenőtt a Ferrariéval.

1955-től a Peugeot-t is a partnerek között tudhatja a torinói cég. A kooperáció eredménye egyebek mellett a 403-as és a 404-es típus.

Forrás: [origo]

A műszaki tartalom szerényebb az olasz versenygépekénél, de a forma a Moszkvics 408-asnál is a Pininfarinától való
(Még több Pininfarina-remekmű a galériában. Kattintson a képre!)


Olaszország igazságügy-minisztere 1961-ben engedélyezte Farina számára vezetékneve megváltoztatását - az F betűs logó természetesen megmaradt. Immár Pininfarinaként a cégalapító még ugyanebben az évben átadta a stafétabotot fiának, Sergiónak, valamint vejének, Renzo Carlinak.

Az olasz sportkocsi-gyártás talán legfényesebb időszakát élte a hatvanas években. Ekkor született a Ferrari 275, 330 és a Daytonaként is ismert 365 GTB/4, az önálló márkaként, Fiatként és Ferrariként egyaránt forgalmazott Dino, valamint az a két típus, amely óriási darabszámban kelt el az Atlanti-óceán mindkét partján: a Fiat 124 Sport Spider és az Alfa Romeo Spider. Utóbbi volt Battista utolsó munkája - a mediterrán kabriók sikerét már nem érhette meg, 1966. április 3-án meghalt. 2006-ig Sergio volt a vállalat első embere, ekkor tiszteletbeli elnökké lépett vissza, és fia, Andrea vette át az irányítást. Battista unokája nem sokáig tölthette be az elnök-vezérigazgatói tisztet: augusztus elején halálos motorbalesetet szenvedett.

A Pininfarina munkái iránt még az olajválság időszakában sem hanyatlott az érdeklődés. Újabb Fiat és Lancia modellek mellett ekkor született a jól ismert 308-as Ferrari, sőt első ízben egy Rolls-Royce-ot is tervezett a torinói vállalkozás, nem is akármilyet. A Silver Shadow alapjaira épülő, erősebb motorral ellátott Camargue típus a világ legdrágább szériaautója volt.

Forrás: [origo]

Alfa GTV az újabb Pininfarina-típusok közül. Az utód Brerát is a stúdió rajzolta
(Még több Pininfarina-remekmű a galériában. Kattintson a képre!)


1983-ban következett a mindannyiunk által jól ismert 205-ös Peugeot, egy évvel később pedig a híres-neves Ferrari Testarossa. A nyolcvanas évek második felének Pininfarina-munkái közül a 405-ös Peugeot-t, a 164-es Alfa Romeót, valamint a Ferrari negyvenéves fennállása alkalmából megjelentetett F40-es típust érdemes kiemelni.

Manapság is számtalan Pininfarina tervezte kocsival találkozhatunk az utakon: Chevrolet Lacetti, Peugeot 406 Coupé és 1007, Fiat Coupé, Volvo C70, Ford StreetKa, Hyundai Matrix, Alfa Romeo GTV. No és amiket leginkább csak kiállításokon, újságban vagy képernyőn láthatunk: Ferrari 355, 360 Spider, Enzo... Ha átfutjuk a korántsem teljes felsorolást, megértjük, miért bízzák meg a Pininfarinát merőben más termékek formaterveivel is - munkájának nyomát magukon viselik vonatok, repülőgépek, lakberendezési tárgyak, sportfelszerelések és elektronikai berendezések is. Mi persze továbbra is elsősorban autótervezőként gondolunk a cégre - a Ferrarik és a szomszéd bácsi Moszkvicsának dizájnereként.