Megérkezett az új Thalia

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta az első hivatalos képeket az új Thaliáról a Renault. A Clio hosszított padlólemezén alapuló olcsó szedánt Moszkvában mutatják be augusztus 26-án.
Vágólapra másolva!

Hosszú kivárás után végre piacra dobja olcsó szedán modelljét a Renault. A Thalia első verziója elég nagy sikert aratott a szegényebb piacokon, így hazánkban is nagy siker volt. Az utód is hasonló sikerre számíthat, bár mivel ez is az éppen aktuális Clio padlólemezére épül, ezért sokkal nagyobb lesz, mint az előd.

Az egyes piacokon Symbol néven megjelenő kocsi 4,26 méter hosszú és 1,43 méter magas, kinézetét pedig nem igazán nevezhetjük izgalmasnak, vagy lendületesnek. Motorválasztékáról és a kocsi egyéb részleteiről még nem árult el semmit a francia gyártó, reméljük az több izgalmat tartogat majd a formatervnél. A kocsit a moszkvai Autószalonon mutatják be és Kelet- és Közép-Európán kívül Észak-Afrikában is árulni fogják. Érdekes lehet az autó árszabása is, hiszen ha túl olcsó lesz, akkor konkurenciát jelenthet a Daciának.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]