Vágólapra másolva!
Egy négy kerékkel ellátott futurisztikus repülő és egy motor keresztezésének tűnik a Ferrari legújabb, Monza elnevezésű tanulmányautója.
Vágólapra másolva!

A Monza Iman Maghsoudi tervező keze műve, aki szerint a jármű akár 200 kilométer/órával is képes haladni. Az olasz versenypályáról elnevezett tanulmány vezetése, valamint földön és egyenesben tartása azonban elmondása szerint annyi koncentrációt igényel, amennyivel a vezetők egyszerűen nem bírnának megbirkózni, ezért nagy sebességnél a számítógép veszi át az irányítást. Ilyenkor a szárnyak megváltoztatják a helyzetüket, hogy az első tengely felemelkedhessen a talajtól, ezzel is csökkentve a súrlódást. Az apró kerekek feletti légterelők dőlése úgy változik, hogy stabilan tartsa a járművet, máskülönben könnyen egy légi piruett lenne a száguldás vége.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]