Kombi hét személynek - Peugeot 308 kombi bemutató

Vágólapra másolva!
Némi késéssel nálunk is bemutatkozott a Peugeot 308 kombi változata, amelynek érdekessége, hogy akár hét üléssel és pingpongasztalnyi üvegtetővel is rendelhető. Az árlista négymillió alatt indul és hatmilliónál áll meg, a forgalmazás szeptemberben kezdődik.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nógrádi Attila

New York-i utcakép Peugeot kombival, Etyek mellett
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A 308-as kombi hazai bemutatóját igen stílszerűen az etyeki Korda stúdióban tartották, így ne lepődjön meg senki, ha a képgalériában New Yorkot véli felfedezni - igaz, csak három utca erejéig, de tényleg ott voltunk. Az esemény valóságérzetét csak fokozta, hogy a díszletek közt egy igen dekoratív külsejű rendőrpár is várta a kollégákat, ám az igazi meglepetést egy meglehetősen rendhagyó bemutató jelentette, amelyről az Oroszlányok egymás közt című keretesünkben emlékezünk meg. Magáról az autóról annyit érdemes tudni, hogy - akárcsak az előző generáció esetében - az új 308-as kombi is két változatban lesz elérhető, amelyek közül az ötüléses, acéltetős Break jelenti az alapot, míg az SW kivitel a fényűzésről szól az óriási üvegtetejével és variálható belterével.

A modell nemzetközi menetpróbáján már alaposan kiveséztük az autót, az árán kívül forradalmi újdonság nem derült ki róla New York kulisszái között, ahol csak egy rövid kört lehetett vele megtenni. A kínálat sztárja az SW kivitel volt és lesz, amely kombi létére az egyterűek felségterületére merészkedik. Az autó legnagyobb erénye variálható beltere, ugyanis darabonként 80 ezer forintért két pótülést lehet rendelni a csomagtartóba, amelyekkel leginkább csak gyerekeket tudunk szállítani, vagy két mindenre elszánt felnőttet végszükség esetén, de előtte be kell gyakorolniuk a magzatpózt. Az öt hátsó ülés egyébként kivehető és teljesen egyforma, nem kell figyelni, melyiket hova tesszük vissza.

Fotó: Nógrádi Attila

Oroszlányok egymás közt

Meglehetősen szokatlan, de annál szórakoztatóbb módon mutatkozott be a 308-as kombi, ugyanis a szokásos szundikálós sajtótájékoztató helyett Oroszlán Szonja, Gubás Gabi, Pindroch Csaba és Szabó Győző ismertette az autó részleteit néhány szituációs játékon keresztül. Ezek közül csak az első volt megrendezve - Tasnádi István által - a többi jelenet spontán feladat volt a színészek számára, akik borítékban kapták meg a feladatot és a szerepeket. Ezek közül az egyiket meg is lehet nézni itt, de hogy érthető legyen a jelenet, a megoldandó szituációt és a szerepek ismertetését itt lehet megtekintetni. Aki ez utóbbit kihagyná annak röviden: két földön kívüli lény érkezik egy 308-as kombinak kinéző űrhajóval egy krumpliföldre, hogy megmentse - egy óriási aszteroida elől - az ott kapáló két mezőgazdasági szakembert, akik egy kukkot sem értenek az egészből és a közeli termálfürdőt kereső külföldieknek nézik a lényeket. Az életszagú végkifejlett itt lapul.



Az SW változat további érdekessége, hogy közel 1,7 négyzetméternyi üvegfelület húzódik az utastér felett, így még a klausztrofóbiában szenvedő utasok sem fognak szorongási rohamot kapni hátul. A csapott hátú változathoz képest tíz centivel nőtt a tengelytáv, míg a hátsó túlnyúlás 12,4 centivel gyarapodott, és ha valakit az is érdekel, hogy mekkora a különbség az előző kombihoz képest, akkor tessék: 7,1 centivel lett hosszabb a szekrényhátú Peugeot. A kalaptartó alatt igen tekintélyes csomagtartót találunk (természetesen pótülések nélkül): 600 és 674 liternyi térrel gazdálkodhatunk attól függően, mennyire toltuk előre illetve hátra a második üléssort, ám ha az összes hátsó ülést kipakoljuk, akkor 2194 liternyire nő a 308 kombi szállítási kapacitása.

A motorválaszték több mint bőséges, ugyanis négyféle benzines és háromféle dízel közül lehet válogatni. A benzinesek közül az 1,4 literes, 95 lóerős VTi jelenti az alapot, e fölött egy 1,6 literes ugyancsak változó szelepvezérlésű, 120 lovas motor található, majd jönnek a turbók: az 1,6-os THP (Turbo High Pressure) jelzésű blokk 150 és 175 lovas változatban is rendelhető. A HDi dízelek közül kettő szintén 1,6 literes 90, illetve 110 lóerős kivitelben, ám akinek ez nem lenne elég, az egy kétliteres 136 lóerős blokkot is kérhet a kombi orrába.

Fotó: Nógrádi Attila

Elöl a szokásos cápavigyor, hátul a kissé bezöldült díszlet
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az árlista 3 959 000 forinttól indul, ennyiért az acéltetős, 1,4-es benzinest vihetjük haza viszonylag jól felszerelve, ám a klímáért még 270 ezret kell fizetni. A Break kivitelhez egyébként nem is lehet a kétliteres HDi-t rendelni, így a legdrágább változatot, az 1,6 literes 110 lovas dízel jelenti a maga 5,2 milliójával. Az üvegtetős SW ára 4,7 milliónál kezdődik, de itt már gazdagabb az alapfelszereltség, többek között széria a klíma, és az alapmotort is az 1,6 literes 120 lóerős benzines jelenti. A kínálat másik végén az SW Premium Pack felszereltségű kivitel található a kétliteres HDi-vel, 6 339 000 forintért, ám még ebben az árban sincs benne a két hátsó pótülés, amelyekért 80 ezer forintot kell fizetni darabonként. A Break kivitel részletes árlistáját itt lehet megnézni, míg az SW-jét itt. Nem elhanyagolható információ, hogy a modell bevezetésének idejére 700 ezer forint kedvezményt ad az importőr minden modellre, így a legolcsóbb kombi már 3,26 millióért elvihető.

A Peugeot Hungária az idei év végig több mint 700 darab 308-as értékesítését tervezi, melyből reményeik szerint mintegy 160 Break és 100 darab SW változat lesz. A hivatalos bevezetés a nagyközönség számára a szeptember 20-21-én kezdődik egy nyílt hétvégével.