Michelisz végre pontot szerzett

Vágólapra másolva!
A szombati rémálom után vasárnap újra a mezőny végéről rajtolhatott el a két magyar a Seat Európakupa oscherslebeni második futamán. Kettejük közül Wéber kockáztatott és megbüntették, így csak 16. lett, de Michelisz Norbert szép lassan felküzdötte magát a pontszerző hetedik helyre.
Vágólapra másolva!

A szokásos forgatókönyv szerint a mezőny végéről rajtolhatott el a Zengő Motorsport két pilótája Oscherslebenben, a második futamon. Szombaton a technika újra kiütéses győzelmet aratott a csapat felett, amiből nehéz újra felállni. A magyar fiúk más-más taktikát választottak erre a versenyre. Wéber Gábor a 17. rajtkockából kockáztatott, félelmetes rajtot véve nagyon agresszíven tört előre, míg Michelisz Norbert az utolsó helyről nyugodtan küzdötte magát egyre feljebb.

Ezúttal Michelisz taktikája volt az eredményesebb, ugyanis Wéber kapott egy áthajtásos büntetést. Wéber ennek köszönhetően csak 16. lett, pedig volt ő hatodik is. Michelisz viszont szépen lassan felküzdötte magát a pontszerző helyek közé, végül hetedikként intették le. Ezzel a mezőny egyik leggyorsabb pilótája végre pontot szerzett, ami talán némi vigaszt jelent annyi balul sikerült pole pozíció után.

Forrás: ZMS

Michelisz Norbert:
Tudom, hogy nem fogod elhinni, de lehetett volna jobb is! Megzavarodott a rajt-automatikám az utolsó pillanatokban, így nagyon elment a mezőny, köröket buktam ezzel a dadogással. Ha ez nincs, azonnal a közepébe estem volna a mezőnynek és sokkal előbb tudtam volna megkezdeni a felzárkózást. Befejeztem, ez a lényeg! Remélem, ez a csapatnak is erőt ad a folytatásra, rettenet hétvége volt nekik is.

Wéber Gábor:
Nem gondolom, hogy kiugrottam a rajtnál, sokkal inkább, hogy tökéletes volt. Mérges vagyok, bár tény, hogy tizedeket, nem érzékelhetek, de akkor is. Nagyon kemény volt mindenki. Befejeztük, a mostani szériánkat nézve ez is valami, de sokkal többek akartam mutatni. Köszönöm a Zengős csapat támogatását, mindig rosszul esik ha nem tudom pontokra váltani az áldozatokat.