Balszerencsés Fordok, Loeb a győztes

Vágólapra másolva!
Sovány előnnyel kezdték a vasárnapot a Ford pilótái, ám Loeb hibája miatt nekik állt a zászló, egészen az utolsó gyorsaságiig. Ott viszont minden elképzelhető rossz megtörtént velük, így a Citroën kettős diadalt aratott Új-Zélandon.
Vágólapra másolva!

A szombati taktikai csata eredményeként a záró nap előtt négyesélyessé vált az Új-Zéland Rali végkimenetele. Olyan kis különbség volt a pilóták közt (mindössze 15 másodperc az első Latvala, és a negyedik Sordo közt), hogy számukra gyakorlatilag újra indult a verseny, és végre mindenki padlóig nyomhatta a gázpedált.

Az első gyorsaságin Loeb hibázott, megperdült - igen ritkán esik ez meg vele -, nagyjából tíz másodpercet vesztegetett el, így a fordosok kezdhettek készülni a kettős győzelemre. Egy majdnem harminc kilométer hosszú szakasz következett, ahol Hirvonen - aki átvette a vezetést csapattársától - újfent jobb időt ért el, mint Loeb. A szombatihoz hasonlóan az abszolút időt Henning Solberg futotta, ám neki sokat segített az, hogy az élen állók mögött hajtott a pályákra.

Szervizelés után a két délelőtti szakasz ismétlése, valamint a szuperspeciál maradt hátra. Az elsőn nem történt semmi érdemleges, bár Loeb volt a leggyorsabb, esélye sem volt az élen álló finn duót megközelíteni, csupán a harmadik helyen álló Sordóra jött fel nagyon. A következő gyorsasági azonban még sokáig fog a Ford pilótáinak rémálmaiban kísérteni.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

A Fordosokat a siker kapujában érte a háromszoros csapás. Lehet, hogy most úszott el mindkét világbajnoki cím


Először Latvala autója csúszott meg egy szűk részen, s egy sziklával való találkozás eredményeként autójának hűtője megsérült. A folytatás lehetetlenné vált, a fiatal tehetség nem először esett ki remek helyről. Hirvonen, aki másodikként indult, látta hogy csapattársa félreállt, és tudta, hogy már csak biztonságosan be kell érnie, és övé a győzelem. Maximum azon bosszankodhatott, hogy így nem négy, hanem csak két ponttal szerez többet majd Loebnél, de mire ez végigfutott az agyán, már érezte is, hogy defektet kapott. Még ez sem volt elég, egy kilométerrel a cél előtt meg is perdült a finn, s végül majdnem egy perccel ért el rosszabb időt, mint a 100%-os teljesítményt nyújtó Loeb, s a harmadik helyre szorult. Hogy a Ford csapat kudarca teljes legyen, az ekkor már negyedik helyen álló Duval is összetörte a Focus WRC-t, és ő is feladni kényszerült a futamot. Így Petter Solbergnek jutott az öt pont, az ötödik hely pedig Aaváé lett. Mindkét Suzuki pontszerző helyen ért célba, a sárga csapat megbízhatóság terén sokat javult. Az utolsó pont Villagrához került, akit majdnem utolért a pénteken már kieső, de tíz perces büntetéssel visszaálló, majd szombaton és vasárnap szenzációsan autózó Henning Solberg.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Aigner fejreállt, kisesett, de még így is vezeti a PWRC tabelláját. Nekik már csak egy futam van hátra, Nagy-Brittaniában


A kettős Ford győzelem helyett így a kettős Citroën diadal született, s ahelyett hogy Hirvonen egalizálta volna hátrányát összetettben, megduplázta azt, négyről nyolc pontra. A gyártóknál hasonlóan járt a Ford, immár 20 egység a lemaradásuk a francia csapattal szemben. Hirvonen számára nem jó előjel, hogy két aszfaltos futam következik, ahol Loeb verhetetlen.

A PWRC-s mezőnyben maradt a szombati sorrend, a cseh Prokop győzött Sandell, és Rauam előtt. A bajnokságot vezető Aigner felborult, így hiába vezeti még a bajnokságot, a kategória egyetlen hátralévő versenyén, Nagy-Britanniában nem indul - a szezon előtt mindenkinek meg kellett jelölni két futamot, amelyet kihagy, nála ez a finn és a brit volt -, így csak abban reménykedhet, hogy a lőtávolban lévők (Hänninen, Ketomaa és Sandell) egyike sem szerez pontot.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

A dobogón csak a pirosak örülhettek, Hirvonen biztosnak látszó futamgyőzelmet szalasztott el. Ő is, és a csapatvezető is pályafutásuk legnagyobb csalódásának nevezte a történteket


A folytatásban két októberi verseny következik, szilárd burkolaton, először Spanyolországban, majd Korzikán. Új-Zélandi győzelmével Loeb nagy lépést tett ötödik világbajnoki címe felé.


A verseny végeredménye:

1.Loeb/Elena Citroën 3:58:48,9
2.Sordo/MartiCitroën + 0:17,5
3.Hirvonen/LehtinenFord+ 0:41,5
4.P. Solberg/MillsSubaru+ 2:48,9
5.Aava/SikkCitroën + 3:30,7
6.Andersson/AnderssonSuzuki+ 7:37,4
7.Gardemeister/TuominenSuzuki+ 7:54,9
8.Villagra/Perez CompancFord+ 8:35,0


A PWRC végeredménye:


1.Prokop/TomanekMitsubishi4:13:27,9
2.Sandell/AxelssonMitsubishi+ 0:36,2
3.Rauam/KüttMitsubishi+ 0:57,8




A világbajnokság állása egyéniben:

1.Loeb/Elena Citroën 86
2.Hirvonen/Lehtinen Ford78
3.Sordo/Marti Citroën51
4.Atkinson/PrevotSubaru40
5.Latvala/AntillaFord34
6.P. Solberg/Mills Subaru32
7.H. Solberg/MenkerudFord 22
8.Galli/BernacchiniFord17





A világbajnokság állása a gyártók közt:

1.Citroën Total WRT 141
2.BP Ford Abu Dhabi WRT 121
3.Subaru WRT74
4.Stobart VK M-Sport Ford51
5.Munchi's Ford WRT22
6.Suzuki WRT20




PWRC:

1.Aigner/Wicha Mitsubishi30
2.Hänninen/MarkkulaMitsubishi26
3.Ketomaa/Teiskonen Subaru23