Az eddigi legjobb kémfotók láttak napvilágot a Rolls-Royve RR4 kódnéven készülő új belépő modelljéről, amely 2010-ben jelenik meg.

Ahogy közeledünk az RR4 hivatalos bemutatója felé, úgy lát napvilágot egyre több olyan kémfotó a kocsiról, amelyek már lényegesen többet mutatnak a Phantom kistestvéréből. A képeken most már egyértelműen kivehető a kocsi formája, előre nyíló hátsó ajtajai, míg hátul csomagtartója vált szinte teljesen láthatóvá, és úgy tűnik a masszív C-oszlop a Phantommal ellentétben egy kis ablakot is kapott. Ahogy az eddig is tudható volt, az RR4 az új 7-es BMW hosszított tengelytávolságú változatára épül, tehát annak ellenére, hogy egy "bébi" Rolls-Royce-ról van szó, a négykerekű még mindig hatalmasnak számít. Sok alkatrész közös lesz, de állítólag a padlólemez és a motor önálló darabok, kizárólag az RR4 számára. Németországban folynak a fejlesztések, de a gyártás Nagy-Britanniában történik majd. A tervek szerint évi 800 példány készül majd a kis Rolls-ból, ezzel megduplázódik majd a goodwoodi üzem kapacitása.

Ígéretesnek tekinthető a Rolls-Royce legújabb kutatásának eredménye, amely szerint világszerte körülbelül egymillió ember gondolkodhat majd el azon, hogy vesz-e egy RR4-et. Ez tízszerese a Phantom mérlegének, annak potenciális vásárlói köre ugyanis csak 100 ezer ember közül kerül ki. A várhatóan jövőre Genfben debütáló RR4-nek egyetlen problémája lehet, méghozzá az, hogy meggyőzze a rajongókat, hogy nem csupán egy kicicomázott 7-es BMW-t, hanem egy vérbeli Rolls-Royce-t vásárolnak.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]