Az új J.D. Power felmérés szerint a luxusmárkák közül Amerikában a Lexus-vásárlók a leghűségesebbek, míg ez a tulajdonság legkevésbé Saab-vevőkre jellemző.

A márkahűség minden luxuskocsikat gyártó cégnek fontos, hiszen tulajdonképpen ez a legfontosabb mérőszáma annak, hogy a tulajdonosok mennyire elégedettek autójukkal. A J. D. Power piackutató cég által végzett friss kutatás szerint a világon ilyen szempontból a Toyota prémiummárkája, a Lexus áll legjobban, hiszen 2008 első negyedévében az akkori autójukat lecserélő Lexus tulajdonosok majdnem fele (48 százalék) vett újból egyet a japán márka típusai közül. Az ázsiaiakat két német, a BMW (44 százalék) és Mercedes (41,2 százalék) követi, és csak ez a három gyártó ért el negyven százalék fölötti eredményt.

Utánuk a Cadillac és a Porsche jön 37,3 és 36,9 százalékkal, ezeket pedig két Európában nem elérhető autó, a Honda prémiummárkájának számító Acura (29,3 százalék) és a Ford-érdekeltségébe tartozó Lincoln (28,2 százalék) követi. Tőlük jóval lemaradva található az Audi, amelynél a korábbi vásárlók 22,8 százaléka vett újból egyet a négykarikás járművek közül. A top 10-be befért még az Európa meghódítására aspiráló Infiniti 20,7 százalékkal, és a Volvo, kereken 20 százalékkal.

Ezek után a gyártók után egy igazi meglepetés található, ugyanis a hónapok óta pocsék eladásokat produkáló Hummer a maga 16,8 százalékával megelőzte a Land Rovert (15,6 százalék) és a Jaguart is (14,2 százalék). Márkahűség szempontjából messze a legrosszabbul a Saab teljesített, csak vásárlói 8,8 százaléka vett újra egyet a svéd cég modelljei közül.