Tízezrek évente - üzemanyag-takarékos vezetés

Vágólapra másolva!
Az autógyárak apró módosításaival legfeljebb deciliterek, megfelelő vezetéssel viszont akár literek is spórolhatók 100 kilométerenként. Felesleges kilók, tetőcsomagtartó, guminyomás - nézzük, mire kell odafigyelni, hogy jobban óvjuk környezetünket, miközben több pénzünk is marad.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Hiába vesszük meg a legkevesebbet fogyasztó környezetkimélő autókat, ha nem tudjuk őket megfelelően vezetni. A gazdaságos vezetés tanulható, csak motiváció kell hozzá


A Greenexpo kapcsán már kijelentettük: alapvetően nem léteznek zöld autók, csak olyanok, amelyek kevésbé szennyezik a környezetet. A cégek mégis rengeteg pénzt elköltenek arra, hogy környezetbarátnak látsszanak, és sorra jönnek ki az újabbnál újabb környezetkímélő modellek. Persze a törekvést díjazni kell, de ne gondoljuk azt, hogy ezek a modellek csupán a nagy Földmegmentési Akció részei - így könnyebb eladni az autókat.

Az új eco-autókról szóló írásunkban azonban azt is kiveséztük, hogy gyakran meglévő modellekre akasztják rá az "eco" nevet, vagy már több tíz éve ismert megoldásokat vetnek be. Vannak új fejlesztések is, de ezekkel kapcsolatban is felmerülhetnek kérdések. Mennyire környezetbarát egy olyan Bluetec Mercedes, amely több szén-dioxidot bocsát ki, mint az azonos hengerűrtartalmú motorral felszerelt gyengébb változata. De az is kérdés, hogy egy luxusautó hibrid változatban mivel jobb, mint egy kisebb autó, amely nem hibrid. A fejlesztések végeredménye általában egy-két tized liter fogyasztáscsökkenés, meg pár grammal kevesebb szén-dioxod kilométerenként.

Egyre fontosabb szempont az autóvásárlásnál a gazdaságos működés (és így a kisebb károsanyag-kibocsátás), esetenként több százezer forintot is otthagynak pluszban egy-egy kereskedésben, pedig többet érne, ha megtanulnának gazdaságosan vezetni. Ahogy arra az ecoautós írás végén is utaltunk, ha valaki megtanul gazdaságosan vezetni, sokkal többet spórolhat, ezáltal sokkal jobban kímélheti a környezetet. Megfelelő hozzáállással, tudatos módszerekkel sokat spórolhatunk, de létezik erre egy kurzus is a hungaroringi tanpálya vezetéstechnikai centrumban. Ezt is kipróbáltuk, de előtte nézzük, mire is kell odafigyelni, ha valaki gazdaságos autót szeretne.

Forrás: [origo]

Amit lehet, érdemes a csomagtartóba rakni, a tetőcsomagtartó is növeli az autó étvágyát. Ne horjunk magunkkal felesleges holmikat


Régóta ismert, hogy az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás szoros összefüggésben áll egymással. Ha az autó több üzemanyagot éget el, logikus, hogy több szennyező anyag keletkezik - vagyis a környezetet azzal kíméljük a legjobban, ha az autónk nem fogyaszt sokat. Ilyen szempontból tehát a környezetkímélés nem a saját pénztárcánk ellensége, sőt!

Érdemes tisztázni néhány, nem közismert tényt. Az első és legfontosabb az, hogy az üzemanyag-fogyasztás rengeteg dolog függvénye. Ezek egy részén képesek vagyunk változtatni, másokon nem. Nem mindegy, milyen üzemanyagot használunk, hogy milyenek az útviszonyok, és az sem, hogy az autónk milyen állapotban van.


Szpojler, pénztárca, kutyafüle - körkérdésünk a témában


Kevesen tudják, hogy az elégetett üzemanyag energiatartalmának csak körülbelül harminc százaléka alakul át munkává, a többi elvész; a surlódások során veszteségként, a légellenállásra, vagy éppen az extrák energiaellátására. Ebből kiderül, hogy a rengeteg extra nem feltétlenül pozitívum, ráadásul a kocsi tömegét, így fogyasztását is növeli.

Minél nehezebb egy autó, annál többet fogyaszt, hiszen nehezebb mozgásba hozni. Mindig figyeljük oda, ne legyen tele fölösleges dolgokkal a csomagtartó, és bizony, ha állandóan teli tankkal járunk, az is növeli a fogyasztást. Száz kilogramm tömegnövekedés körülbelül öt-tízszázalékos fogyasztásnövekedést okozhat.

Forrás: [origo]

Kifejezetten jól mutat, de egy ilyen autóra túl nagy a 18 colos kerék. Egyrészt nem annyira komfortos, másrészt az autó is többet fogyaszt


A nagyobb kerekek használata is növeli az autó étvágyát, így a manapság divatos nagy kerék-széles gumi kombináció esetenként 1-1,5 literes növekedést is jelenthet száz kilométerenként. A nyáron használt téli gumi is rossz választás, tizedeket számíthat, de egy csökkentett súrlódási ellenállású gumi viszont kifizetődő lehet. A BlueMotion modelleknél előszeretettel alkalmazzák a négytizeddel magasabb keréknyomást. Ez a megoldás ugyan tényleg beválik, de azzal is jár, hogy kisebb a tapadófelület.

Az autó légellenállásának csökkentése is jótékony hatással van a fogyasztásra, pont ezért, ha azon rontunk, akkor keményen fizetünk. A hatásvadász szárnyak, szpojlerek bizony rengeteget ártanak, ahogy a tetőn felejtett csomagtartó sem használ. Ez utóbbi üresen is rengeteget számít, de ha van rajta valami, akkor akár egy harmaddal is megnyomhatja a fogyasztást. Az is rossz, ha túl sokat megyünk lehúzott ablakkal, hiszen ez is ront az autó légellenállásán. Az autók gördülési ellenállása a sebességgel egyenes arányban nő, de a légellenállás már exponenciálisan. Vagyis aki folyton nagy sebességgel halad, az rengeteg benzint éget el fölöslegesen. Ráadásul hosszú távokon igaz az a tétel is, hogy sűrűbben kell megállni tankolni, vagyis máris elvész az időelőny.