Suzuki-újdonságok Párizsból

Vágólapra másolva!
A Suzuki idén is úgy próbált lépéselőnyhöz jutni a konkurenciához képest, hogy legfontosabb újdonságait az őszi motorkiállítások előtt, Párizsban mutatta be egy kis show keretei között. A motordömping ugyan elmaradt, ám három fontos új modellel így is gazdagabb lett a kínálat - és állítólag nem puffantották el az összes petárdát.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

Rivaldafényben a 2009-es Suzuki-újdonságok
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Suzuki szép lassan hagyományt teremtett azzal, hogy a legfontosabb kétkerekű újdonságait Párizsban mutatja be a nyári szezon után, így néhány héttel a nagy európai motoros kiállítások előtt (Milánó, Köln) tud nagyot dobni. Idén ugyan elmaradt a tavaly tapasztalt áradat, de két teljesen új motorral és egy jelentősen feljavított ezres GSX-R-rel így is gazdagabb lett a kínálat.

A bemutató helyszíne ezúttal is egy színház volt, ahol azt is megtudhatták az összetrombitált újságírók, hogy 2009-től már az összes Suzuki-motort befecskendező táplálja majd, így a karburátoros megoldás végleg kikopik a japán gyár kínálatából.

Divatos városi szaladgálós - Gladius

Idén végleg eltűnt a palettáról az ősöreg GS500-as, amelyet agyonkozmetikáztak ugyan az elmúlt években, ám elavult technikájával így is rettenetesen kilógott a sorból. A GS kihullásával a kezdőmotor szerepét az SV650 veszi át, míg fölé egy vadonatúj modell érkezik, amely a hangzatos Gladius nevet kapta. A Párizsban leleplezett motor gyakorlatilag egy divatosabb külsőbe csomagolt SV650, ugyanis a műszaki alap azonos. A kéthengeres, vízhűtéses blokkon reszeltek egy kicsit, hogy izmosabb legyen az alsó és középső fordulatszám-tartományban, átdolgozták a kuplungot és a vízhűtőt is, de a kötelező korszerűsítéseken és némi súlylefaragáson túl forradalmi technikai újítást nem vetettek be.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

Célkeresztben a gyengébbik nem
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A fejlett, de ugyanakkor méregdrága technikai megoldások helyett láthatóan a divatos külső megalkotása volt a fő cél a fejlesztések során. A Suzuki célja teljesen egyértelmű: a Gladiust egy olyan uniszex motornak szánják, amely nemtől és kortól függetlenül a lehető legtöbb potenciális vásárló tetszését képes megnyerni. A nemes cél érdekében a japán formatervezők nem voltak restek ihletet meríteni a konkurencia csupasz motorjaiból, ezért a Gladiust végigmustrálva, megannyi divatos modell árnyalakja feltűnhet.

A lámpa és a műszerfal kialakítása nekem a Bimota Deliriót jutatta az eszembe, erre csak rátett egy lapáttal a térhálós acélváz is, amely igazából csak egy segédváz, ugyanis a blokkot körbevevő acélszelvénybe illeszkedik. A vízhűtő széleit szépen leburkolták - Kawasai ER6 utánérzés - és lefényezték, akárcsak a csinos formájú kapaszkodókat a motor hátulján. A megannyi rafinált trükknek köszönhetően az összkép kifejezetten szépre sikeredett, egy motorozási ambíciókat dédelgető leányzó épp úgy beleszerethet, mint egy motoros karrierje elején járó férfi egyed.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

Jó pár formai megoldás ismerős lehet más csupasz motorokról
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Sajnos azonban a formatervezésre el is ment a fejlesztési keret nagy része, ha ugyanis alaposan megszemléljük Gladiust, akkor szemet kell szúrjon a meglehetősen egyszerű első villa és a rajta hervadozó kétdugattyús fékrendszer, amelyekkel lehet, hogy a városban és az ingázások alatt remekül elrotyogunk majd, de a kanyarvadászatoknál minden bizonnyal ők lesznek a rendszer leggyengébb elemei. Szintén elég harmatos megoldás az egyszerű acél hátsóvilla és rugóstag, amelyek ugyancsak jelzik, hogy ez a paripa a kávézók előtt lesz igazán elemében. Reméljük, kellemesen csalódunk majd az első tesztek során, amelyre legkorábban csak jövő tavasszal keríthetünk sort, ugyanis március környékétől kerül forgalomba a Gladius, egyelőre ismeretlen áron.