Hibrid Kiák Párizsban

Vágólapra másolva!
Három környezetkímélő modellel érkezik a Párizsi Autószalonra a Kia, amelyből kettő a Cee'd és a Soul hibridváltozata, egy pedig a Sportage üzemanyagcellás tanulmánya.
Vágólapra másolva!

Nem hibrid, de ugyanannyira fontos környezetbarát modell lehet az a Cee'd, amit a Kia új Start&Stop-rendszerével (ISG) szereltek fel. Ez, ahogy neve is elárulja, a motort a forgalomtól és a kocsi mozgásától függően automatikusan elindító vagy leállító rendszer, amely akár 15 százalékkal csökkentheti az adott modell fogyasztását városi használat során. 2009 elejétől az összes benzines Cee'd-hez kapható lesz az új extra.

Bár a Soul még meg sem jelent, máris kész egy hibridtanulmány a kocsiból, ami a Cee'd hibrid-változatával sok dologban megegyezik. Mindkét autó motorházteteje alatt a Kia 1,6 literes benzinmotorja üzemel, amelyet egy 15 kW-os, 105 Nm-es nyomatékú elektromos motorral kötöttek össze. Megtalálható bennük az Idle Start&Stop-rendszer, a fokozatmentes CVT-váltó, az akkumulátorok újratöltését pedig nem meglepő módon a fékenergia visszatáplálással is segítik az autók.

A Kia szerint a Soul-hibrid fogyasztása mindössze 4,9 liter, és emissziós mutatója sem rossz, 117 g/km. Hogy a Párizsi Autószalon látogatói szinte egész hajtásláncát megnézhessék, a francia fővárosban kiállított modell motorháztetejét és padlóját átlátszóvá tették. A Cee'd-hibrid fogyasztása és emissziós mutatója (114 g/km) egy hangyányival jobb a Soulénál, és ellentétben azzal, azért készítették el, hogy valós körülmények közt teszteljék Európában.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]