Rendszámtáblák ALFA-tól Z-ig

Vágólapra másolva!
Érinthetetlenek a DT rendszámok tulajdonosai? A Z rendszámos kocsi az, ami nem is létezik? P-ssel elkerülhető a regisztrációs adó? Kis rendszám-határozó.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Magyarországon elveszett külföldi rendszámtáblát is Z-vel pótolnak, de a külföldre szállításhoz itthon vásárolt járműre is ilyet tesznek


Tudjuk, hogy tulajdonosának személyére utalnak az ANDI, PETI, JOZSI feliratú rendszámtáblák, magára az autóra az ALFA, MERCI, MAZDA és hasonlók. A ZORRO és VILLA értelme már kérdéses, de érdemes az egyszerűbb betűjelek (E, P, V stb.) jelentéséről is szólni.

A rendszámokkal kapcsolatos alapvető szabályozást a 35/2000. (XI.30.) BM rendeletben találhatjuk. Míg 1990 előtt bő harminc évig két betű és kétszer két szám kombinációjából álltak (pl. AB 12-34), a jelenleg is futó sorozat összeállítása a három betű-három szám. A készlet huszonöt betű (a Q már nem használható) és - a nullával együtt - tíz szám. A leggyakoribb, szokványos A típusú tábla 52 x 11 cm-es, fehér alapon fekete, domborított betűkkel, fekete keretben. Vannak B és C-típusú táblák, ezek magasabbak és keskenyebbek, mivel a karakterek két sorban helyezkednek el rajtuk: a másképpen kiképzett helyekre (pl. amerikai kivitelű autókra vagy buszokra, teherautókra) és motorkerékpárokra kerülhetnek. A legritkább, D típusú matricarendszám ugyanakkora, mint az A (a gyakran látott, jóval kisebbek nem szabályosak), de csupán rajzolt kerettel és karakterekkel rendelkező fólia, míg a többi fényvisszaverő felülettel bevont alumínium.

A EU-csatlakozásig kiadott rendszámtáblák bal felső sarkában a magyar trikolór, alatta pedig a H autójel van, ám 2004. május 1-jén a kék alapon 12 csillag váltotta a nemzeti színeket. Jó ideje tehát nem is adnak ki magyar zászlós táblákat, sőt, kérésre megoldják a régiek "uniósítását" - 43 ezer forintért. (A csatlakozás utáni szokás, amikor a piros-fehér-zöld jelzésre utólag európai csillagos matricát ragasztottak - talán az egyedi azonosító jel meghamísításával fenyegetés miatt -, teljesen kiment a divatból.)

Forrás: [origo]

Nem csak a magyarországi diplomatáknak, hanem családtagjainak is jár a DT rendszám


A normál rendszámokért és a lassú járműre való táblákért páronként 6500 forintot kell fizetni forgalomba helyezéskor, 450 forint a szélvédő sarkába helyezett regisztrációs matrica. Az ügyintézést az okmányirodák végzik. Ha egy tábla elvész, akkor a visszaélések elkerülése érdekében egyetlen alkalommal lehet utángyártatni, 4200 forintért. Ha csak törött, vagy cserélnénk, és a régit le tudjuk adni, akkor többször is. Szélvédőtörés esetén a regisztrációs matricát ki kell vágni a helyéről, és pótláskor be kell mutatni, ekkor ez csak 1200 forintba kerül. Ha a szélvédővel a matricát is kidobtuk, akkor az azonosíthatatlanság miatt újra kell rendszámoztatni az autót, új forgalmival, matricával összesen nagyjából 13 ezer forintért. Ha pótlásként nem fogadják el a régi zöldkártyát, akkor azt is fizethetjük.

A D típusú matricarendszámot a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyezi (csak előre), miután szemügyre veszik a járművet, és indokoltnak tartják a felrakását. Az NKH szakembere szerint az esetek többségében elfogadják a kérelmet, amely legtöbbször esztétikai vagy műszaki alapon áll: a lökhárító formája, a hagyományos rögzítés hiánya, vagy a légbeömlők és a hűtés akadálytalan működése miatt kérik az autósok a matricát.

A sorozatgyártásúak mellett a különleges rendszámtáblák is állandónak minősülnek. Ezek jelzik a jármű üzemeltetésének jellegét vagy üzemeltetőjét, nagy részük a régi módi szerint két betűből és kétszer két számból áll. DT betűjel kerül a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint nemzetközi szervezetek s ezek nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező tagjai és családtagjaik járműveire. Alapszíne kék, karakterei és a keret színe fehér. A képviseletek személyzetének nem magyar állampolgárságú tagjai és családtagjaik járműveire CK betűjelű (fehér alapon piros karakterek), a tartósan belföldön üzemeltetett külföldi tulajdonú járműre C kezdő betűjelű (fehér alapon fekete írással) rendszám kerül. A DT és CK betűjelű rendszámtábla a jármű forgalomból történő kivonása után a jogosult más járművére is felszerelhető. Diplomáciai mentesség aurája lengi körül a HC (tiszteletbeli konzul) és CD rendszámokat. Előbbit 2004 közepe óta nem adják ki, sőt bevonják, utóbbi pedig ideiglenesnek számít: olyan járműre kerül, amelynek magyar forgalmi engedélyét és rendszámtábláját az ország területének végleges elhagyása miatt beszolgáltatják, és külföldi hatóság által kiadott forgalmi engedélye és rendszámtáblája nincs. A diplomata-autók ügyintézését csak a budapesti XIV. kerületi okmányiroda végzi.

Forrás: [origo]

Sikeres muzeálisminősítő-vizsga az OT rendszám feltétele. Növeli a kocsi értékét


Az OT betűjelű (fehér alapon fekete, magyar zászlós) rendszámtáblát a Muzeális Minősítő Bizottság igazolása és a közlekedési hatóság által kiállított műszaki adatlap alapján adják ki oldtimer, vagyis legalább harmincéves, muzeális jellegű járművekre. A katonaságé a H, a rendőröké és a határőröké az R, az Országos Mentőszolgálaté az M kezdőbetű, amelyekhez még egy-egy betű és a számok társulnak. Fináncok, valamint börtönőrök az RR betűjelet kapják. Ezek a rendszámok a jármű forgalomból történő kivonása után e szervek más járműveire is felszerelhetőek. Az X kezdőbetűs, négy számot tartalmazó rendszámokat pár évvel ezelőtt a bérautók kapták. A lassú járművek fehér alapon piros karakterű, Y-nal kezdődő táblát (három betű, három szám) kapnak. A taxisok és a teherfuvarozók hasonló elosztású, sárga alapon fekete jelű táblát kapnak, E és F kezdőbetűkkel. A különleges táblák párjai az ügyintézéskor 10 500 forintba kerülnek, egyetlen darab pótlásáért 6500-at kell fizetni.

Senki nem marad észrevétlen

A rendszámoknak nemcsak gyűjtői, de megfigyelői is léteznek. Ők azok, akik a legfrissebb sorozatba tartozókat az utcán kilesve nem csak megörülnek, de a kapást internetes fórumukon jelzik is, ahol rendes pontverseny bonyolódik. Van BKV-buszos különítmény is. Kell hozzá éles szem, jó memória és némi megszállottság.