Feláldozták az X7-es BMW-t

Vágólapra másolva!
A BMW vezérigazgatója bejelentette: a vállalat leállt az X7-es típus fejlesztésével, hogy erőforrásait kisebb szabadidő-autókra és hatékonyabb dízelmotorokra fordíthassa.
Vágólapra másolva!

A prémiumkategóriás terepjáró bevezetését 2013-ra tervezték, és most már bizonyos, hogy nem lesz belőle semmi. Ellenben az X1-es típus, valamint a Mini - vélhetően Crossman nevet viselő - szabadidő-változata már most kézzelfogható valóság: a Párizsi Autószalonon mindkét modell gyakorlatilag végleges formájában mutatkozott be.
A már csak nevében Mini a tervek szerint 2010-ben jelenik meg a kereskedésekben, a BMW X1 pedig vagy annak az évnek a végén, vagy 2011-ben mutatkozik be, először az Egyesült Államokban. Norbert Reithofer szerint a mai gazdasági helyzet kedvez a kisméretű szabadidő-járműveknek, épp a tervezett X7-es piaci szegmensének kárára.
Abban, hogy kidobták a luxusterepjáró terveit, bizonyára komoly szerepe van a profit- és - főként a tengerentúlon jelentős - eladáscsökkenésnek. Amíg nem érkezik meg a két kisméretű szabadidő-autó, addig a 3-as limuzinban és az X3-asban 2009-től kapható háromliteres, soros hatos, dupla turbós dízelmotoré lesz a feladat, hogy javítson az értékesítési mutatókon.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]