Hirvonent a második helyig tolták előre csapattársai

Vágólapra másolva!
A Korzika-rali zárónapján Loeb nem tudott annyira lassan menni, hogy vetélytársai egy kicsit is közelebb kerüljenek hozzá. Hirvonent defekt hátráltatta, de csapattársai végül maguk elé engedték a második helyre, a világbajnokság cím sorsa így nyitott maradt.
Vágólapra másolva!

Vasárnap mindössze négy szakaszt kellett megtennie a mezőnynek, igaz, mind a négy meglehetősen hosszú volt. Loeb igazán jól aludthatott szombat éjjel, mert előnye majdnem egy perc volt Hirvonen előtt, csupán arra kellett vigyáznia, hogy ne kapjon defektet.

Az első szakaszon ez a csapás nem őt hanem épp Hirvonent érte: a finn a szakasz legelején kátyúba hajtott, és durrdefektet kapott. (A leggyorsabb időt újfent Loeb autózta.) Mivel még 30 kilométer volt hátra a gyorsaságiból, a lehetőségekhez képest villámgyorsan kicserélték a kereket, és száguldottak tovább, de így is 2,5 percet, valamint három helyezést veszítettek. Azonnal elkezdődött a számolgatás, hogy hogyan tovább, hiszen az nyilvánvaló volt, hogy Duval és Latvala szükség esetén előre engedni majd Hirvonent, de közöttük volt még Solberg is, egy perccel a fordos előtt. Egy percet három gyorsasági alatt pedig igencsak nehéz behozni...

Forrás: [origo]

Loeb ismét porig alázta a komplett mezőnyt. Nyomasztó fölényének alátámasztásául csak egy adat: a 16 szakaszból 14-et nyert meg a három nap alatt. Három hét múlva Japánban bezsebelheti ötödik világbajnoki címét


Az Imprezát vezető norvég már épp azon kezdett örvendezni, hogy kényszerűségből majd esetleg őt is elengedik a fordosok, hogy Hirvonen minél több pontot kapjon, amikor a második szakaszon őt is elérte végzete: defekt, visszaesés, Hirvonen előtt így újra megcsillant a második hely reménye. Tirabassi Impreza WRC-je elromlott, a francia így búcsúzott a nyolcadik helyről, melyet Wilson vett át.

A szervizben Loeb - látva a sok defektet - azt ígérte, hogy most már tényleg visszavesz a tempóból, mert nem szeretne ő is úgy járni, mint balszerencsésebb vetélytársai. Latvala teljesen elégedett volt magával, ilyen jól aszfalton még soha nem ment neki. Hirvonen viszont meglepő őszinteséggel és sportszerűséggel nyilatkozott a délutánra várható csapatutasításról: "Így nem kell a második hely. Negyedik vagyok jelenleg, és ezen a helyen is szeretnék célba érni. Úgy tűnik, a világbajnokságot a defektek miatt fogom elveszteni, Németországban is kaptam egyet, Új-Zélandon pedig a futamgyőzelmem ment el egy lyukas abroncson. Ez mind az én hibám volt, ma is láttam a kátyút, mégis belehajtottam, nem érdemlem meg, hogy csapattársaim miattam visszavegyenek a tempóból. Francois (Duval), és Jari-Matti (Latvala) igazán jól teljesítettek egész hétvégén, rászolgáltak arra, hogy a dobogóra álljanak."

Forrás: [origo]

Bár rengeteget fejlődött Hirvonen aszfalton, második helyét főleg csapatának köszönheti. Matematikai esélye még van a végső diadalra, ám ahhoz már nem elég a saját tudása, a szerencsére is szüksége lesz


Nem így gondolta viszont Malcolm Wilson, a Ford csapatfőnöke. Annak ellenére, hogy megértette, miért mondta azt a finn amit mondott - pláne hogy az elmúlt hétvégén is hasonló segítséggel jutott 8 ponthoz -, úgy döntött, hogy ha a jelenlegi sorrend marad az utolsó szakaszra is, Duvalnak és Latvalának le kell lassítania, azért, hogy Hirvonen és a Ford esélyei életben maradjanak mindkét világbajnoki címre.

A harmadik gyorsaságin - amely az első ismétlése volt - nagyon szoros eredmények születtek, az első öt pilóta 31,81 megtett kilométer után három másodpercen belül volt. A sorrend azonban nem változott, így kezdődhetett a számolgatás a Fordnál. A "matek" azonban az utolsó szakasz utánra maradt, amelyet már csak becsületből is Hirvonen nyert. A következő időellenőrzőből Duval 12, Latvala 9 percet késett, így 120, illeve 90 másodperc büntetést kaptak. Ennek eredményeként Hirvonen végzett az egész futamot uraló, és szenzációsan autózó Loeb mögött, Duvalnak maradt a harmadik, Latvalának a negyedik hely. Solberg érkezett ötödiknek, akinek - a spanyol futamhoz hasonlóan - esélye sem volt előrébb végezni, de mögötte meg sokkal lassabbak voltak a többiek. Atkinson a hatodik, Aava a hetedik, Wilson a nyolcadik pozícióban zárt, ezzel mindhárman elégedettek lehetnek.

Forrás: [origo]

Duval megtette, amiért a két aszfaltos futamra szerződtették: hiba nélkül autózott, pontokat szerzett a csapatnak, és segített Hirvonennek. Nagy bánatára viszont Loeb-öt nem sikerült megszorítania


Az egyéni összetettben Loeb előnye 14 pontra nőtt, ez azt jelenti, hogy a hátralévő két futamon - melyeket murván rendeznek, ahol Hirvonen egy hajszállal talán esélyesebbnek számít - hat pontot kell szereznie a címvédéshez. A számok azt mutatják, hogy Japánban már egy harmadik hely elég a franciának, a Ford Latvalában és Duvalban, a hazai pályán bizonyítani akaró Subaru pilótákban, valamint a csodában bízhat. Csapatban a pirosak előnye szintén jelentős, de matematikai esély még ott is van a Ford számára. Október utolsó hétvégéjén a felkelő nap országában minden eldőlhet, Loebnek és a Citroënnek meccslabdája van.

Prokop győzelmével ért véget az utolsó idei JWRC futam, a cseh mögött Ogier végzett, aki ezzel világbajnokká vált. A korzikai Campana jött be harmadiknak, Burkart ötödik helyével a bajnoki ezüstöt szerezte meg.

A verseny végeredménye:

1.Loeb/Elena Citroën 3:42:58,0
2.Hirvonen/LehtinenFord+ 3:24,7
3.Duval/PivatoFord+ 3:31,6
4.Latvala/AuttilaFord+ 3:37,5
5.P. Solberg/MillsSubaru+ 5:35,4
6.Atkinson/PrevotSubaru+ 6:10,4
7.Aava/SikkCitroën + 7:25,2
8.Wilson/MartinFord+ 9:02,2


A JWRC végeredménye:


1.Prokop/TomanekCitroën4:04:43,9
2.Ogier/IngrassiaCitroën+ 0:17,7
3.Campana/TeissierRenault+ 0:53,3




A világbajnokság állása egyéniben:

1.Loeb/Elena Citroën 106
2.Hirvonen/Lehtinen Ford92
3.Sordo/Marti Citroën59
4.Atkinson/PrevotSubaru45
5.Latvala/AntillaFord42
6.P. Solberg/Mills Subaru40
7.Duval/PivatoFord 22
8.H. Solberg/MenkerudFord22




A világbajnokság állása a gyártók közt:

1.Citroën Total WRT 169
2.BP Ford Abu Dhabi WRT 1446
3.Subaru WRT87
4.Stobart VK M-Sport Ford62
5.Munchi's Ford WRT22
6.Suzuki WRT21




JWRC:

1.Ogier/IngrassiaCitroën42
2.Burkart/KoelbachCitroën34
3.Prokop/TomanekCitroën32