Vágólapra másolva!
Hamarosan bemutatkozik a ráncfelvarrott Jaguar XK, ám arról, hogy Los Angeles-ben, Detroitban, vagy esetleg a Genfi Autószalonon rántják-e le róla a leplet, egyelőre csak pletykák keringenek.
Vágólapra másolva!

A Jaguar egyelőre csak azt közölte, hogy az idei Los Angeles-ben biztosan nem mutatja be az XK frissített változatát, de a bemutató pontos dátumát sem árulták el. Ezek alapján valószínű, hogy Detroitban, illetve a Genfi Autószalonon mutatkozik majd be 2009-ben az új Jaguar. A 2008-as bemutatónak azért lett volna értelme, mert a Jaguar idén ünnepli a modell 60. születésnapját, így méltó ajándék lett volna a rajongóknak is egy megújult kupé és kabrió változat.

Az új modell egyébként LED-es hátsó lámpákat, áttervezett hátsó lökhárítót, új első légbeömlőket, és új első lökhárítót is kap majd. Műszakilag csak néhány apróbb módosításra lehet számítani, például áttervezett, feszesebb felfüggesztésekre, kissé módosított váltóra, és közvetlenebb kormányzásra.

Már tesztelik az XK dízel és a hibrid változatát is, ám erről egyelőre még nagyobb a titkolózás, így az is csak találgatás, hogy a dízel egységet - amely valószínűleg a jelenlegi 2,7 literes, V6-os motor háromliteresre felfúrt változata lesz -, a ráncfelvarrt modellel együtt bemutatják-e.