Városi dagonyához - Nissan Murano- és Qashqai-bemutató

Vágólapra másolva!
Egy teljesen új Muranót és egy immár hét személy szállítására is alkalmas Qashqai-t mutatott be a Nissan hazai képviselete. Mindkét autó az úgynevezett crossover kategóriába tartozik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy terepjárásra alkalmatlanok, ám remekül át lehet belőlük látni a forgalmat, és nem kell rettegni, ha télen esik egy kis hó.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nógrádi Attila


A második generációs Muranónak is a város lesz a lételeme

(Még több Murano-fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Kezdjük mindjárt a nagyobbik falattal, a Muranóval, amelyről annyit kell tudni, hogy elsősorban az amerikai piacra készült, az ottani igényeket alapul véve. Ezek nagyjából a következők: egy álomautó legyen nagy, biztonságos, mozogjon kellő vehemenciával, és lehetőleg sárguljon el a szomszéd, ha beállunk vele a garázs elé. Az első generációs Murano tökéletesen megfelelt a fenti kritériumoknak, ráadásul sportos formájával új színt hozott a kissé ormótlan szabadidő-autók közé, így nem is csoda, hogy mintegy negyedmillió fogyott belőle az óceán túloldalán az elmúlt öt évben.

A sikeren felbuzdulva a Nissan két éve úgy döntött, hogy Európában is beveti ezt a modellt, azonban a dízelmotorok hiánya óriási hátrányt jelentett az öreg kontinensen, ráadásul a hathengeres 3,5 literes benzinest csak automataváltóval lehetett megrendelni. Sajnos motorfronton a helyzet a modellváltással sem változott (pedig nagyon kézenfekvő lett volna egy nagyobb Renault-dízel átvétele), maradt egyedüliként a Nissan jól bevált V6-osa és a CVT váltó. Természetesen a japán mérnökök nem ültek karba tett kézzel az elmúlt években, ezért az új Muranóban már egy jóval erősebb és takarékosabb motort dolgozik. A teljesítmény a korábbi 234-ről 256 lóerőre, a nyomaték 334 Nm-re növekedett, a fogyasztás csökkentéséhez pedig az automata váltó alapos módosítása is hozzájárult. A hajtáslánc tehát alapvetően maradt a régi, ami azt is jelenti, hogy normál körülmények között az első kerekekre jut a legtöbb motorerő, ám ha az útviszonyok úgy kívánják, akkor a két hátsó kerék is automatikusan bekapcsolódik a hajtásba. Fejlődött a futómű is, hátul immár több lengőkaros megoldást használnak, de sikerült faragni a rugózatlan tömegből is, számos helyen alumíniumot használtak acél helyett.

Fotó: Nógrádi Attila


Bizonyos színek esetén "öngyógyulásra" is képes a lakkréteg
(Még több Murano-fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az utastér és az extrák fejlesztése is mind-mind azt a célt szolgálták, hogy a lehető legegyszerűbben és a lehető legkevesebb energiabefektetéssel lehessen közlekedni ezzel a batárral. Gondoljunk csak bele, egy törékeny kaliforniai asszonyka ekkora autóval jár nap mint nap a bevásárlóközpontba, a gyerekekért a suliba és isten tudja, még hova, azonban a lényeg az, hogy amennyire csak lehet, meg kell könnyíteni a dolgát, óvni és kényeztetni kell őt, mert különben - hiába a vadítóan szép külső - a Murano mehet a süllyesztőbe. Ennek tükrében vezetési élményt az új modelltől sem szabad elvárni, kényeztetést viszont annál inkább. A külvilágtól jól elszigetelt utastérben immáron két kamera gondoskodik arról, hogy ne tegyünk kárt magunkban és a környezetünkben, navigáció mutatja és mondja az utat, ám ha éppen nincsen erre szükségünk, akkor bömböltethetjük a sokhangszórós hifit, az utasok meg DVD-nézéssel üthetik agyon az időt. Újdonság, hogy a hátsó üléseket is elektromos motorokkal tudjuk előre- illetve hátrabillenteni egy a csomagtartóban lévő pöcökkel, de nem kell izommunkát végeznünk a hátsó ajtó le- és felcsukásakor sem, elég egy apró gombot megnyomni, és figyelmeztető csipogás kíséretében nyílik-csukódik a csomagtér ajtaja, garantáltan bolondbiztos.

A külsőn alapvetően nem hajtottak végre drasztikus módosításokat, az összkép maradt a régi, ám az új Murano még sportosabban mereszti hegyes orrát a külvilágra. A lámpákat alaposan széthúzták, és annyi izzót, xenont és ledet tömtek bele, amitől úgy néz ki, mint egy morcos keresztespók. Hátul sem változtattak az alapformákon, ám az avatott szemek már kilométerekről felismerik majd a második generációt a vadonatúj lámpákról, amelyekhez hasonlóakat a Qashqai-okon lehet látni. Érdekes újdonság még, hogy bizonyos színek esetében egy speciális lakkréteget kap a Murano, melynek lényege, hogy műgyantát is felvisznek az autóra, ami sokkal kevésbé sérülékeny, sőt hő hatására képes arra, hogy eltűntesse az apróbb felületi karcolásokat, hasonlót eddig csak az X-Trailekhez kínált a Nissan.

Fotó: Nógrádi Attila


Eltűnt a korábbi műszerfal, amit a 350Z-ből vettek át, és egy teljesen új virít helyette
(Még több Murano-fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Muranót egy nagyon jól felszerelt Comfort és egy még gazdagabb Premium szinttel lehet megrendelni, a motorválaszték meg ugye adott. A Premium csomag nagyobb, 18 colos felniket, napfénytetőt, fűthető hátsó üléseket, igényesebb hifit, memóriás üléseket és elektromosan mozgó csomagtartót jelent még egy sereg egyéb extra mellett, de például a bőrülés már a Comfort szinthez is alapból jár. A gazdag alapfelszereltség miatt az alapár is magas, 12,9 millió forint, a Premium csomagért további 850 ezer forintot kell fizetni. Ennek fényében a Murano továbbra is azoknak lehet az ideális városi terepjárója, akik elsősorban luxusra vágynak, de mindezt nem egy német márkában képzelik el, a fogyasztás pedig amúgy sem hozza őket lázba.