A GM leállítja a városi terepjáróinak fejlesztését

Vágólapra másolva!
A General Motors már egy ideje kénytelen volt elektromos autóinak fejlesztését leállítani, azonban a pénzügyi válság okozta változások következtében rákényszerült, hogy szabadidő-autóinak jövőjét is parkolópályára tegye. 
Vágólapra másolva!

A megemelkedett üzemanyagárak, a hitelpiaci válság, és az egyre csökkenő újautó eladások következtében komoly pénzügyi veszteségeket könyvelhet el folyamatosan a General Motors, amely a szabadidő autók piacán is egyre nehezebb helyzetbe kerül az utóbbi időszakban.

A Hummerek, és egyéb hobby-terepjárók csökkenő eladási mutatói okozta anyagi problémák enyhítésére, a GM első körben leállította a CXX programját. Ez a program felel az olyan autók fejlesztéséért, mint a Chevrolet Tahoe, GMC Yukon, Escalade vagy a Suburban.

Az eredeti tervek szerint a General Motors nem kevesebb mint két milliárd dollárt fordított volna a következő SUV nemzedék megalkotására, és az ezeket összeszerelő üzemek felújítására. Ezek a tervek azonban - a korábban már vázolt problémák miatt- a közeljövőben nem valósulhatnak meg.

A jelenleg futó, pontosabban gyártásban lévő modellek előállítási ütemének változásairól, egyelőre nem közöltek információkat.

Ezek a tények lassan előre vetítik a benzintemető monstrumok korszakának végét, melyet a hatékonyabb üzemanyag-felhasználású autók időszaka követhet majd.

A General Motors problémája egyáltalán nem egyedülálló, mivel hasonló nehézségek a két nagy másik amerikai SUV gyártót, a Fordot és a Chryslert is egyaránt érinthetik a nem is olyan távoli jövőben.