A Ford is kis turbómotorokat gyárt

Vágólapra másolva!
A versenytársak kihívására reagálva új, kisebb méretű, de erős benzines motort dob piacra a Ford 2010-ben. Az újonnan fejlesztett négyhengeres 1,6 literes erőforrás megjelenése az Európai modellekben várható.
Vágólapra másolva!

A Ford korábban használt komoly hengerűrtartalommal rendelkező motorjai már nem felelnek meg a mai kor elvárásainak. A probléma orvoslása érdekében a Ford tervezői megalkottak egy kisebb hengerűrtartalmú, környezetkímélőbb, ámde komoly teljesítmény leadására képes erőforrást.

A kész motorról az előzőekben említett tulajdonságokon túl egyelőre annyit lehet tudni, hogy közvetlen befecskendezéses és turbófeltöltös lesz. Az újszerű megoldásoknak hála a fogyasztást húsz-, míg a károsanyag-kibocsátást tizenöt százalékkal sikerült csökkenteni a korábbi nagyobb hengerűrtartalmú négy- és hathengeres szívómotorokhoz képest.

Az új turbómotor gyártását a Ford a modern technológiával rendelkező wales-i üzemében több mint 87 millió euró befektetésével tervezi elindítani.