Három elektromos autót tervez a Renault

Vágólapra másolva!
Egy a Twingónál nagyobb kisautó, a Kangoo villanyos változata és egy Mégane-alapokon nyugvó szedán alkothatják a francia gyártó elektromosautó-kínálatát a jövőben.
Vágólapra másolva!

A kisautó egy ötszemélyes típus lesz, és formaterve teljesen egyedinek számít majd a francia gyártó kínálatában. A Renault azt szeretné, ha a kocsi egy igazán fiatalos modell lenne, amelynek egyik nagy erénye stílusos megjelenése lehetne. Ennek bevezetési dátumáról még semmi sem derült ki, de az elektromos Kangoo akár két éven belül meg is jelenhet, míg a Mégane-alapokat használó négyajtós szedán 2011-ben érkezik. Azért is fontos sietnie a Renault-nak, mert ezeket a kocsikat a 2012-es londoni olimpián a versenyzők és a küldöttségek tagjainak szállítására használnák.

A szedánról elárulta a gyártó, hogy jobb rugalmassága és hasonló gyorsulása lesz, mint egy 100 lóerős, 1,6 literes benzines Mégane-nak, csak a végsebessége marad majd el tőle, mert 130 km/óránál nem tud majd gyorsabban menni.

Az elektromos Kangoo és Mégane 160-190 kilométeres hatótávolsággal rendelkezne, amihez nyolc óra töltésre van szüksége hagyományos konnektorból. Ez nem kifejezetten gyors, de a Renault szerint magas áramerősségű konnektorhálózattal fele ennyi idő alatt is fel lehetne tölteni az autókat. Ráadásul a fejlesztők ambiciózus tervei szerint utcán elhelyezett gyorstöltőkről 20-30 perc alatt is feltölthető lenne az akkumulátor.

Egy másik lehetőség, amit kipróbálhat a Renault, egyfajta akkucserélő rendszer lenne. Ennek hatékonyságát a navigációs rendszer növelné, amely folyamatosan jelezné, hogy az autó közelében hol találhatóak olyan helyek, ahol a szükséges csere megtörténhet. Ez kb. öt perc alatt elintézhető lenne, így jó alternatívája lehetne a hagyományos tankolásnak.

Forrás: [origo]