Mosolyterápia - Fiat 500 1.3 Mjet-teszt

2008.11.14. 19:40

Rosszkedv ellen a legjobb orvosság egy Fiat 500. Aki beleül, vagy csak egyszerűen meglátja, egyből szélesre húzza a száját, és a dízellel akkor sem fagy le a mosoly az arcunkról, ha a fogyasztásmérőre pillantunk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A krómdíszítések alapárasak a legjobb, Lounge felszereltségnél
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Fiat 500-ról már többször írtunk, voltunk a Rómában tartott nemzetközi premieren, és teszteltük is már a 100 lóerős 1,4-es motorral. Most a kínálat egyetlen dízelmotorjával, a jól ismert 1,3-as dízellel tettük próbára az olasz retróminit, amely érdekes módon fillérre ugyanannyiba kerül, mint az 1,4-es, igaz, az ESP-t és a visszagurulásgátlót alapáron - azzal ellentétben - nem tartalmazza.

Sokszor leírtuk már, hogy a műszaki alapok a Pandából érkeztek, de azért lényeges eltérések is tapasztalhatók. A legfontosabb természetesen, hogy az 500-as sokkal jobban néz ki, pedig a derék Pandát se vádolta még senki azzal, hogy nem lenne jópofa a formája. Azonos a 2,3 méteres tengelytáv, a donor viszont kizárólag ötajtósként létezik, míg az 500-asból csak háromajtóst lehet venni, ezért óriási ajtókon lehet beülni a jó magasra tett ülésekbe. Behuppanásomkor ért az első komolyabb meglepetés, mert a vastag tömésű, rendkívül kényelmes ülések egy-két kategóriával feljebb is megállnák a helyüket, azt leszámítva, hogy oldaltartást kár számon kérni rajtuk.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A lapított kipufogóvég is a legendás őst idézi
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Egész jó a vezetési helyzet, simán átlátunk a normál kisautók teteje fölött a városban, és a középkonzolon lévő sebességváltó is kézre esik. Nagyon közel van az ajtó, még szerencse, hogy elég vékony, de ez nem ment a biztonság rovására, mert az 500-as az ekkorka autócskáktól szokatlan módon simán elérte az ötcsillagos minősítést az EuroNCAP törésteszen. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy hét légzsákot adnak minden 500-ashoz, a hetedik a térdlégzsák, ami még a tízmilliós autókban sem általános.

Nagyszerű érzés megmarkolni a biliárdgolyóra emlékeztető váltógombot, még akkor is, ha a saját, 16 éves kocka-Pandámban sokkal precízebb a mechanika, mint ebben a bovdenes, 2008-as váltóban, de félreváltani azért nem nagyon lehet. Ami zavaró, hogy a kilátás rosszabb, mint bármelyik Pandából, az A és C oszlopok nagyon sokat kitakarnak, így a kanyarodáskor és tolatáskor is oda kell figyelni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mókásak a kör alakú, gumi fejtámlák. A kényelmes ülések nagyon vastagok
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A mai szürke-fekete belsős egyenautók után felüdülés ránézni a fehér betétes műszerfalra, a legjobb az egészben, hogy még a kormányt is fehér bőrrel vonták be, ami például kánikulában jól jöhet, bár biztosan jobban koszolódik, mintha fekete lenne. Mivel a retró-autóknál a forma az elsődleges, ezért nem haragudhatunk a kissé túlzsúfolt központi műszeregyüttesért sem, amelyik hangulatában az eredeti 500-ast idézi. Igaz, ebbe a sebességmérőn kívül még fordulatszámmérő, vízhőfok- és üzemanyagszint-mérő, fedélzeti számítógép és egy digitális óra is került, ami így együtt már egy kicsit sok. Kétségtelenül jól mutat, főleg éjjel kivilágítva, de az nem a legjobb, hogy a sebességet és a fordulatszámot is csupán egy másfél centi hosszú pálcika mutatja.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Sok részlet a Pandából ismerős, a hangulat mégis teljesen egyedi
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Tetőablakkal olyan 185 centis magasságig nem érződik szűknek az autó, de az ennél magasabbak feje búbja azért már hozzáérhet a tetőkárpithoz. Hátul sem vészes a helyszűke, városi túrákra felnőtteket is nyugodtan beültethetünk, ha képesek bepasszírozni magukat az első üléstámlák lehajtása után keletkezett szűk nyíláson. Mivel a tesztautó nem a legolcsóbb Pop fantázianevű felszereltséggel rendelkezett, ezért az utasülés a művelet után pontosan abba a pozícióba csúszik vissza, ahol volt. Tárolórekeszek is akadnak, még az anyósülés alatt is, kesztyűtartó helyett viszont csak egy zárhatatlan, fedél nélküli polcot kapunk, amire rá lehet sütni, hogy azért, mert az eredeti 500-asban is hasonló volt.

Fotó: Vanik Zoltán [origo]
Az igazi retró

Az őst idéző zseniális forma, számtalan apró részlet a régi 500-ast ismerők legnagyobb örömére - csak a Mininél tapasztalható hasonló bravúr. Aki viszont ötven évvel az eredeti 500-as megszületése után, az újban is szeretne minél többet átélni az elődje nyújtotta élményből, kizárólag egy motor-váltó kombinációt választhat: 1,2 literes benzinmotort automata, pontosabban robotizált kézi váltóval.

Hogy ebben mi a hagyományos? Természetesen nem a félautomata szerkezet. Nincs szükség személyes tapasztalatra ahhoz, hogy elképzeljük, milyen menetteljesítményekkel kápráztathatta el utasait a 13 lóerős Nuova 500-as, több mint fél évszázaddal ezelőtt. Én egy hétig megéreztem valamit belőle.

Az új 500-as ezzel a hajtáslánccal idézi legjobban a Cinquecentót. Hihetetlen, mennyire nem megy. Néha úgy tűnik, mégis, de aztán hamar kiderül, mégsem. Nem gyönge - 69 lóerő -, de a váltó levon belőle vagy húszat. Induljunk fél órával előbb otthonról, ha automata üzemmódban akarunk közlekedni, elég tíz perc előny, ha kézzel váltogatunk.

Ha nem tetszene ennyire az 500-as, azt mondanám, a Dualogic nevű váltó rémálom, célszerűbb, ha kaparós sorsjegyre költjük a 250 ezer forintot. Így csak megjegyzem: Dualogic (magyar szabadfordításban: nyugalom, megfontoltság) néven, 250 ezer forintért kapható egy, az eredeti 500-ast idéző hangulatcsomag, amely 1,2-es benzinmotorral fejti ki igazán hatását.

Féjja Zsolt


Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK